22_03_29_erdmost_nincskep

Neki köszönhetjük az aluljárót és az ÉRD Arénát is

22_03_29_erdmost_nincskep

Neki köszönhetjük az aluljárót és az ÉRD Arénát is

2021-ben Érd Város Díszpolgára kitüntető címet vehetett át Csőzik László polgármestertől az augusztus 20-i ünnepségen Baráth Ferenc, aki 2002 és 2006 között képviselőként sokat tett a város jobbá tételéért.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Baráth Ferenc elismeréséről itt írtunk részletesen!

Baráth Ferenc az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában először megköszönte a napokban kapott gratulációkat.

„Az ember önzetlenül csinálja, amit csinál és nagyon jól esik, amikor észreveszik, amit csinált és valamikor díjazzák, megértik, amire törekedett a munkássága alatt”

– fogalmazott Baráth Ferenc.

Arra a kérdésre, mivel érdemelte ki a díszpolgári kitüntető címet, Baráth Ferenc elmondta, az egyik a MÁV tisztképző igazgatói tevékenysége, amit tíz éven keresztül végzett, tanítványai ma már az országban és a határon túl irányítják a vasúti közlekedést.

A másik a 2002 és 2006 közötti városi ténykedése, amikor önkormányzati képviselőként dolgozott, ez idő alatt pedig olyan beruházásokat segített elő, mint a diósdi úti aluljáró, Érd-alsó és Érd-felső átépítése, a városközponti bevásárlóközpont, amely így egy intermodális személyszállítási központtá vált.

„Erre azért is büszke vagyok, mert 2007-ben francia mérnökök voltak tanulmányozni a komplexumot, ugyanis egyben van a vasúti és közúti közlekedés központja, egy bevásárlóközpont, egy 360 férőhelyes P+R parkoló”

– emelte ki Érd város legújabb díszpolgára. Később hozzátette, az aluljáró óriási problémája a két végén található körforgalom, hiszen az első tervek szerint az aluljáró gimnázium felőli oldalán lett volna körforgalom, a másikat pedig úgy alakították volna át, hogy a Parkváros felől érkező és Székesfehérvár felé közlekedők, illetve a bevásárlóközpont felől érkező és Parkváros felé közlekedők egy-egy kanyarodósávot vehettek volna igénybe a körforgalom helyett.

Baráth Ferenc beszélt arról is, hogy az ő nevéhez is köthető az Érdi Sportcsarnok és Uszoda, az ÉRD Aréna építése is, végigjárta a hazai sportcsarnokokat, hogy tanulmányozza azokat, de 2020 decemberében is sokat tett azért, hogy új menetrendet dolgozzon ki a MÁV-nál.

„Sok jelzés érkezett a polgármesterhez azzal kapcsolatban, hogy különösen a reggeli órákban olyan a vasúti menetrend, hogy van, amikor egymást után jön két vonat, majd nagy szünet, tehát nem volt ideális és tumultus volt egyes vonatokon. Én átdolgoztam ezt a menetrendet, úgy, hogy jó lenne, sőt. Az ötlet az volt, hogy vannak távolsági vonatok – szombathelyi, veszprémi gyors –, amiket meg kellene állítani Érden. Megcsináltam ezt a tervezetet, a polgármester aláírta és beküldtük a vezérigazgatóságnak, de hónapokon keresztül nem kaptunk választ. Utána kezdődött az új menetrend fejlesztése és ekkor láttam, hogy egy az egyben bedolgozták azt, amit én javasoltam”

– emelte ki Baráth Ferenc.

„Szívfájdalmam, hogy Érden nem állnak meg az InterCity vonatok” – jegyezte meg, kifejtve, amikor az első InterCity-vonat indult hazánkban, akkor külön InterCity-szabályzatot hoztak létre a vasútnál, amely azt tartalmazza, hogy az InterCityk megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban állnak meg, Érden pedig annak ellenére nem állnak meg, hogy a város régóta rendelkezik a megyei jogú város rangjával.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email