Minden hír
Több fontos helyi ingatlant vásárolt a sóskúti önkormányzat, amely a Fő utca 30 és 32 alatti Andreetti-ház vagy Redut néven ismert épületből König Ferenc polgármester elképzelése szerint emlékházat és múzeumot alakíthat ki.
Elektromos autótöltő állomással zöldült tovább Százhalombatta, ahol a napokban a Barátság Kulturális Központ mellett üzemeltek be egy kétállásos töltőt - hívta fel a figyelmet rá közösségi oldalán Vezér Mihály, a település polgármestere.
Tavaly az Edit utca és a Karolina utca között, míg idén a Kornélia utcától a Széles utcai piacig épült járda Érd 1. számú választókerületében, ahol a közeljövőben is számos fejlesztés várható. A részletekről az Érd Tv Párbeszéd című műsorában beszélt Antunovits Antal, önkormányzati képviselő.
A hagyományokhoz hűen idén már kilencedik alkalommal rendeznek szilveszteri jótékonysági futást Érden, de - 2021-ben másodszor – ezúttal sem tömegben, hanem mindenki egyénileg futhat és támogathatja a Down Alapítvány korai fejlesztőközpontját és a Szívbeteg Gyermekekért Alapítványt.
2021 és 2026 között több ütemben szorítják vissza a mirigyes bálványfák terjeszkedését Budaörsön, a Kő-hegyen. Mint a város honlapján olvasható, a kártékony özönfaj mintegy 4,5 hektáron, több foltban található meg a területen.
December 11-én, 14 és 18 óra között szervezett véradás lesz a budaörsi Decathlon áruházban (2040 Budaörs, Baross utca 146.)
December 12-től a 704-es (Százhalombatta–Ercsi–Martonvásár), a 760-as (Budapest–Budaörs–Biatorbágy–Etyek–Bicske) s a 762-es (Budapest–Biatorbágy–Sóskút) járatok menetrendje is módosul a Volánbusznál - hívta fel a figyelmet honlapján a közlekedési társaság.
December 18-án az adventi vásár keretében adománygyűjtő ékszer- és kézműves vásárt tartanak Érd főterén, ahol a befolyt összegből az érdi és környéki, autista gyermekekkel foglalkozó Szikra Tehetséggondozó Egyesületet támogatjuk.
A régi buszpályaudvaron egy úgy nevezett szabadfogas várja a fázósabbakat, illetve azokat, akiknek van nem használt kabátjuk, melyet szívesen felajánlanak olyanoknak, akik örömmel használják azokat.
Eredetileg december 11-én mindenki számára igénybe vehető műjégpálya nyílt volna Törökbálinton, de mint Elek Sándor polgármester közösségi oldalán közölte, a jég még nem érte el a biztonságos vastagságot, ezért még néhány napot várni kell, hogy megnyithasson a pálya.
A 2022. tavaszi országgyűlési képviselő választásra és a várhatóan ugyanezen a napon esedékes országos népszavazásra szavazatszámláló bizottsági tagok jelentkezését várja Tárnok nagyközség önkormányzata - tudatták a közösségi oldalon.
Bár a kézilabda- és labdarúgóbajnokságok egy időre pihenőre vonulnak, az érdi kosárlabdázók, röplabdázók, jégkorongozók, vívók és íjászok is megméretik magukat az előttünk álló hétvégén, míg a korcsolyázók és a táncosok évvégi gálaműsorokkal készülnek.
Kedves kis hóember figurák díszítik a százhalombattai főteret, akiknek nevet is keresnek. A város polgármesterének Facebook oldalán emojikkal lehet szavazni, hogy a hóemberek neve Batta és Battina, Latyak és Cidri, vagy Vivi és Levi legyen-e. A voksokat hétfő reggelig várják.
Már a nyitásra megtelt az érdi főtéren a korcsolyapálya, amit az önkormányzat állított és ami január 30-ig várja a téli sport szerelmeseit. Pénteken az érdeklődők ingyen korizhattak, míg a jövőben 700 forintba kerül majd az érdieknek a jegy.
December 15-én folytatódik az Érdi Jazz Klub a Poirot Étteremben. A program ezúttal is ingyenes, fellép a Szalóky Balázs Trió. A szervezők ezúttal azt kérik, a résztvevők foglaljanak helyet, mert a hatályos jogszabályok szerint csak ülőhellyel rendelkezők hallgathatják a koncertet.
Értesítést küld a NAV a gépjárműadó-tartozásról. Az értesítőt december elején azok kapják, akiknek 2021. november 23-án legalább 1 000 forint gépjárműadó-tartozásuk van.
A Pantone Intézet közzétette, mi az a szín, ami leginkább jellemezni fogja a 2022-es évet: ez a „Very Peri”, az eldönthetetlen liláskék/kékeslila árnyalat. A név a periwinkle nevű növényből jön, ami magyarul kis meténg, szóval a színre vonatkozó támpontot nem ad.
A családon belüli szerepek, így a szülők és nagyszülők szerepe is átalakult az utóbbi évszázadokban de sokat formálódtak az utóbbi pártíz évben is. A 19. század közepéig a nyugati civilizáció emberei túlnyomórészt nagycsaládokban éltek, és a tagok egy háztartáson osztozott.
Tűzifát juttat több száz rászoruló családnak az Ökumenikus Segélyszervezet. Csütörtökön egy érdi család kapott a leghidegebb téli hónapokra 2,5 tonna tűzifát – közölte a segélyszervezet.
December 12-én 10 órától több mint kétszáz versenyző részvételével tartja meg történelmi íjászversenyét a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ fűtött csarnokaiban a Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület.
Péntek délután négy órakor megnyílik a jégpálya a főtéren. Saját korcsolyával ma díjmentesen korcsolyázhatunk, holnaptól pedig 700 forintba kerül majd az érdieknek a jegy. Minden hétköznap délelőtt az ovisoké és az iskolásoké lesz, ingyenesen.
Negyven kiló szaloncukrot adott át péntek délelőtt a Szociális Gondozó Központnak az Érdi Ifjúsági Önkormányzat delegációja. A felajánlásból nemcsak a tagintézmények karácsonyfáira jut, hanem a nehéz helyzetben élő gyerekeknek is.
Vízvezetéket építenek december 14-én, kedden 8:00 órától 14:00 óráig a Murányi utcában (a Tárnoki út és a Bakonyi u. között) és a Tárnoki úton (a Murányi u. és a Szent István u. között) – tájékoztatott az Érd és Térsége Víziközmű Kft.
Jövő pénteken nyílik a Poly-Art Alapítvány keretében működő Képzőművészek Érdi Közösségének hagyományos éves seregszemléje. A tárlaton a Poly-Art alapító tagjai is kiállítanak. A közönség számos érdi és környékbeli művész alkotásával találkozhat a Szepes Gyula Művelődési Központban.
A Halloween Kupa után Mikulás Kupával folytatódott a Kárpáti Farkasok házibajnoksága, amely az U12-es korosztálynak biztosít újabb tapasztalatszerzési lehetőséget.
Bár december 11. munkanap, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény ezen a napon zárva tart.
December 11-én, szombaton, a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.
December 12-én meggyújtják a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján, a főtéren. Ez a gyertya a keresztény hagyomány szerint a Fiú eljövetele felett érzett örömöt szimbolizálja. Az ünnepségre mindenkit szeretettel várnak.
November 18. és december 15. között cipősdobozgyűjtő akciót szervez Törökbálinton a Baptista Szeretetszolgálat és a Munkácsy Mihály Művelődési Ház, a Törökbálinti Jóakarat Kör javára. A beérkezett adományokból rászoruló, elsősorban törökbálinti családokat szeretnénk támogatni.
A Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár az idén is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához.
Az M0-s autóút déli szektorán, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, az 5-ös főúti csomópont előtt egy kisbusz és egy kamion ütközött össze.
Kommunikációs kampányt indít az érdi önkormányzat annak érdekében, hogy visszaszoruljon városunkban a szemétégetés. Aki hulladékkal fűt, az nemcsak a saját egészségét, biztonságát veszélyezteti, hanem levegő minőségét és mások egészségét is.
A gyermekvédelmi népszavazás, valamint az érdi csomópontépítések volt a témája Aradszki András sajtótájékoztatójának. Rákérdeztünk: igaz-e Bősz Anett állítása, hogy a Fidesz-KDNP-s képviselő elintézte, hogy a lánya felügyelőbizottsági tag legyen a Nemzeti Vagyonkezelőnél.
Csalók és besurranó tolvajok próbálnak bejutni az érdi és környékbeli ingatlanokba: víz- és csatornamunkásnak, illetve vízóra-leolvasónak adják ki magukat, és a helyi víziközművek által kötelezően elvégzendő feladatokra hivatkoznak. Az ÉTV hangsúlyozza: munkatársaik nem szednek készpénzt.
A szombati munkanap miatt 10-én és 11-én az ÉTV és az ÉTCS ügyfélszolgálata 7-13 óra között tart nyitva.
A nyugati országrészben szinte mindenütt havazik, de már esik a hó Pest megyében, a Börzsönyben és a Cserhátban is. Somogy, Fejér, Tolna és Baranya megyében jellemzően az eső esik, vagy havas eső hull.