22_03_29_erdmost_nincskep

Így kell kidobni a karácsonyfát

22_03_29_erdmost_nincskep

Így kell kidobni a karácsonyfát

A karácsonyi időszak a hagyomány szerint vízkereszt napjával, január 6-án ér véget, ezután szokás lebontani a fákat. Azonban nem mindegy, hogyan szabadulunk meg a fenyőtől. Ha nem figyelünk, akár tízezres-százezres büntetést is kaphatunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Talán jó ötletnek tűnik meggyújtani egy utolsó csillagszórót vagy gyertyát a fa körül, hogy legyen még egy szép emlékünk, mielőtt lebontjuk, ám az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezt nagyon nem tanácsolja, hiszen ilyenkor már biztosan nagyon szárazak a kivágott fenyők. „A karácsonyfák jellemzően januárban emelik meg a lakásokban keletkezett tűzesetek számát.”

Az a személy ugyanis, aki az előírtaknak nem megfelelően dobja ki tűlevelűjét, tetten érés esetén köztisztasági szabálysértési eljárásba fogható, aminek a helyszíni bírsága 5 – 50 ezer forint között lehet. Feljelentés esetén azonban a szabálysértési hatóság akár 300 ezer forintra is büntethet.

Ablakon kidobni szigorúan tilos
Évről-évre hallani olyan eseteket, hogy néhányan lakóházakból hajigálják ki a karácsonyfáikat. Ez azonban veszélyes, hiszen elég egy véletlenül arra tévedő gyalogos, és akár tragédia is lehet a lustaság végkimenetele.

Mi lesz a kidobott fenyők sorsa?
Az ÉTH előre ütemezetten, január 15. és 29. között szállítja el a kerítések elé kihelyezett karácsonyfákat (a menetrendet korábbi cikkünkben találják). Figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát. 

Az ÉTH kéri, hogy a szállítás napján reggel 7 óráig tegyük ki a fenyőfákat, oly módon, hogy díszek ne maradjanak rajtuk. A fát nem szükséges feldarabolni, de aki ezt megteszi, az a rakodást, szállítást könnyíti meg. A begyűjtött fenyők a Zöldhatár Kft-hez kerülnek, ahol ledarálják és feldolgozzák a fákat, és komposztalapanyagot készítenek belőlük.  Általában negyven tonnányi fenyőt gyűjtenek össze ilyenkor.

Bár decemberben is összeszedték a zöldhulladékot, akinek van elszállításra váró nyesedéke, lombja, ÉTH-s zöld zsákban kiteheti, elviszik a fenyőfákkal együtt.

Nem ajánlott az otthoni égetés
Bár a fenyőfák kitűnő tüzelőanyagok, mégis mindenkit óva intenek attól, hogy ezzel próbálja fűteni házát. A nem megfelelően feldolgozásra kerülő fenyők magas gyantatartalmuk miatt károsíthatják is a tüzelőberendezéseket, illetve a kéményeket. Éppen ezért senkinek nem éri meg kockáztatni egy kis plusz tüzelőanyag miatt.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email