Minden hír
Harmincnegyedik alkalommal rendezte meg a Csuka Zoltán Városi Könyvtár gyermek részlege a költészet napi rajzpályázatot. A versenyre 500 alkotás érkezett, amelyből 50 rajzot értékelt a zsűri óvodástól a felsőtagozatos korosztályig. A nyertes képeket a gyermekkönyvtárban meg is lehet nézni.
Egy enyingi, valamint egy érdi család tagjai között fajult erőszakossá vita, amelynek kiváltója egy enyingi nő és érdi társa kapcsolatának megszűnése volt. (18+)
A hétvégi rossz idő miatt elmarad a most hétvégére tervezett klímapiknik a Darukezelő utcában. Az új időpont várhatóan május 7-e. A programot az ÉrdKöve, azaz az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület szervezi. A jelentkezőket értesítik az új időpontról.
Május 6-án indul a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny, ami Érd és Tárnok mellett is elhalad, emiatt forgalomkorlátozásra és lezárásra kell készülni a 7-es út Tárnok melletti szakaszán és a település egy részén a kísárő programok miatt.
Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen a húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémákra hívja fel a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Az EU több tagállamában jelentettek Salmonella okozta megbetegedéseket, amelyekről bebizonyosodott, hogy a belga Arlon üzemben készült, különféle Kinder csokoládétermékekhez köthetők; a belga élelmiszerbiztonsági hatóság kivizsgálása alapján Magyarországra is érkeztek szennyezett termékek.
Csütörtökön az ÉKFI zöldhulladékot szed a Városközpontban, a Bem téren, a Darukezelő és Fürdő utcában, járda helyreállítást végez a Budai úton és a Bányász utcában, útfelújítást végez a Badacsonyi és a Liliom utcában, és szórt burkolatú utakat tart karban a Fuvaros, a Fényező és a Festő utcában.
A Szociális Gondozó Központ Topoly utcai intézményében 45, az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezetnél pedig 25 ukrajnai menekültet látnak el jelenleg.
Az Érdi SZC Kós Károly Technikum végzős festő tanulói festették ki az Érdi Mentőállomáson a pihenőszobát és a konyhát szerdán délelőtt, Kis Ferenc mester szakmai irányításával. Nem ez volt az első alkalom az együttműködésre.
Az Útinform tájékoztatása szerint Biatorbágyon burkolatjavítást végeznek, a Tatabányára vezető összekötőúton, a Tárnokra vezető úton, valamint az Etyekre vezető mellékúton. A félpályás lezárásoknál jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.
A Magyar Földrajzi Múzeum is csatlakozott a Födrajz Éjszakája elnevezésű programhoz, amely az egész családnak szóló kalandjátékkal várta az érdeklődőket. A különleges kalandjáték alatt térben és időben tehettek utazást magyar utazókkal a játékosok, miközben izgalmas történeket részesei lehettek.
Összegyűjtöttük az elkövetkezendő bő egy hét érdi programjait.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának tájékoztatása szerint a következő napokban 145 kandelábert szerelnek le az érdi közterületfenntartó munkatársai az Érdi Városligetben, hogy rendbe tegyék a közvilágítást. Legkésőbb június 30-ra lesz világítás a sportpályáknál, a játszótérnél és a futópályánál.
Április 8-án tartják a Nemzetközi Roma Világnapot. Ebből az alkalomból Balogh Csabával, az Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökével beszélgettünk.
2022-ben ünnepli fennállása huszadik évfordulóját az Érd Baseball és Softball Club, amely ez alkalomból különleges hétvégét szervez április 23-24-re a Mecset utcai pályára.
Április 8-án, 14 és 18 óra között véradást tart a Vöröskereszt területi szervezete Tárnokon, a Heinrich Antal Házban (2461 Tárnok, Fő utca 43.). Ezután legközelebb április 19-én, 9 és 12 óra között az Érdi Rendőrkapitányságon (2030 Érd, Felső utca 4.) lesz véradás.
2022. április 6-án, szerdán 8 és 15 óra között 223 ügyfelet érintő áramszünet lesz Érd központjában, mert az E.On tervezett karbantartási munkálatokat végez a hálózaton.
Arany János Hídavatás című költeménye ihlette Puha Ferenc „Ez már babám a szubmélység” nevet viselő kiállítását, melyhez feLugossy László írt szöveget a 22 festményhez. Szeged után az Érdi Városi Galériában április 14-ig tekinthető meg a tárlat.
2022. április 25. és május 4. között nyílt napok keretében tart felvételi meghallgatást a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola, amely egyúttal a Csuka Zoltán Városi Könyvtárral közösen hangszerbemutatót is tart óvodásoknak és kisiskolásoknak.
A Porcsinrózsa utcában fákat ültet, a Budai úton és a Bányász utcában a járdát, a Badacsonyi és Liliom utcában pedig az utat állítja helyre április 6-án az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény.
Kihirdette a Magyar Kultúra Napja alkalmából meghirdetett online versmondóverseny eredményeit a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola.
Április 6-án kezdődik a Horgász sétány, a Kossuth, Sport, Szív és Gerle utcák portalanítása Tárnokon – hívta fel a figyelmet Lukács László polgármester, aki beszámolt arról is, hogy a település 300 millió forintot nyert a „Kerékpárral Tárnokon – a biztonságosabb közlekedésért!” pályázattal.
Gyors jogosítvány megszerzését ígéri egy Facebook oldal, amely személyes adatokat gyűjt és előleg átutalását kéri. Az oldal mögött azonban nincs Magyarországon bejegyzett vállalkozás – hívta fel a figyelmet honlapján a magyar rendőrség.
Bár sérülés miatt Sárdi Borbála, Bednarik Léna és Jedzinák Bernadett nem tudott részt venni, az Érdi Torna Club öt egysége két-két arany- és ezüstérmet, illetve egy nüánsz miatt egy negyedik helyet ért el a szezon második pontszerző versenyén, a gödöllői Grasi Kupán.
Az első közlések szerint a Papi földekről indult volna, de a számos kísérőprogram miatt végül Érd főterén rajtol el április 24-én, 10 órakor az idén fennállása huszadik évfordulóját ünneplő Érd Körbe városkerülő kerékpáros túra, amely ezúttal négy távon kalauzolja el a résztvevőket.
Az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában Salgó Attila, a Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense adott hasznos tippeket az adóbevallás elkészítéséhez, ellenőrzéséhez.
Április 8-án 15 és 17 órakor egyszerre szólalnak meg a hangszerek az egész országban, közvetítve ezzel az együttérzést az Ukrajnából menekölő családok felé. Ehhez csatlakozik a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola is.
Megállt a koronavírus-örökítőanyag koncentrációjának növekedése a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden a honlapján.
A húsvét előtti hétvégén rendezik meg az idei év első vásárát, mely természetesen ennek az ünnepnek a jegyében telik majd. A kilátogatók a szokásos árusokkal, a jól megszokott ételekkel és kiegészítő programokkal várják az érdeklődőket.
Folyamatosan csörög a telefonja, szervez, ügyet intéz, és van, hogy csak 2-3 órát alszik. Fórizs Gyula Zsolt baptista lelkész az Ukrajnából menekülőket segíti szívvel-lélekkel, még saját családi házában is szorít nekik helyet.
Két-két ezüst- és bronzérmet értek el az érdi központú regionális vívóklub, a Danubius RSC párbajtőrözői a hétvégén a horvátországi Eszéken rendezett nemzetközi viadalon.
6–3-as vereséget szenvedett Székesfehérváron, az Ifj. Ocskay Gábor NJA-tól az U16-os bajnokság 3. helyéért rendezett, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc harmadik mérkőzésén a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapata.
Diósd volt az ország harmadik legaktívabb városa az országgyűlési választáson 79,85%-os rekord részvétellel -írja közösségi oldalán Spéth Géza polgármester. Egyúttal gratulált is dr. Aradszki András országgyűlési képviselő újraválasztásához.
Mozart Requiem címmed ad hangversenyt a Érdi Kamarazenekar és a Budapesti MediCantare Vegyeskar április 9-én, szombaton 18 órakor az Érdi Kármelhegyi Boldogasszony templomban. A belépés díjtalan.
Horváth Roland vezetőedző és nyolc játékos után Sztankovics Rékával is meghosszabbította szerződését az Érdi Sport Kft., melynek értelmében a 25 esztendős beálló a következő szezonban is az ÉRD női kézilabdacsapatát erősíti.