A következő hónapokban harminc Mercedes-Benc eCitaro elektromos autóbusz kezdi meg szolgálatát Budaörs és Törökbálint térségében – hívta fel a figyelmet a Volánbusz közleménye, mely szerint a közlekedési társaság a közeljövőben száz elektromos buszt állít forgalomba.
Author: Ádám Katalin
Az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet köszönettel fogadja önkéntesek segítségét a menekültek ellátásában, és nagy szükségük van adományokra, anyagi segítségre is.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált, amihez Érd is csatlakozik: két délután, két helyszínen csendülnek fel Bach művei. Március 21-én délután a Szepes Gyula Művelődési Központban Bach-áriákat hallhat a közönség.
Udvari Szabolcsot a Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület elnökét, önzetlen és kiemelkedő munkájának elismeréseként kitüntető oklevélben részesítette a Pest Megyei Polgárőr Szövetség - számol be róla közösségi oldalán Elek Sándor polgármester.
Tizenkilenc gyermek érkezett Ukrajnából csütörtök éjfélkor Érdre, a Szociális Gondozó Központba. Az árva gyermekek alig egy napot töltenek az intézményben - csak megpihennek a hosszú út előtt.
A ZeneVarázslat Mozgalom, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Református Szeretetszolgálat országos programot hirdetett, "Lélekhíd" elnevezéssel, amihez a Lukin AMI is csatlakozott. Két hangversenyt rendeztek, illetve rendeznek pénteken, a kárpátaljaiak megsegítésére.
Nem hittem volna, hogy a könyvtár „hátsó termeiben” micsoda kincsekre bukkan az ember: ritka könyvek, szakdolgozatok, cikkek, képeslapok. A közös bennünk, hogy Érd múltjához kapcsolódnak, dokumentálva vagy épp kutatva azt, ami elmúlt, és amit megőrizni, feldolgozni és bővíteni közös érdekünk.
Április 3-tól, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat, új járatokat, jobb csatlakozásokat, finomhangolásokat vezet be a MÁV-Volán-csoport. Ami Érdet érinti: két éjszakai járatot is beállítanak hétvégenként.
Pest megye 1. számú választókerületében a mai adatok szerint 84097 ember voksolhat majd vasárnap. A választással kapcsolatos tudnivalókról - mikor, hol, hogyan? – Csupor Endre, a Helyi Választási Iroda vezetője beszélt az Érdi Televízió riporterének.
Április 7-én, csütörtökön, délután három órakor nyílik meg a Szociális Gondozó Központ közösségi termében Wenszky Ágnes kiállítása. Ez már a nyolcadik tárlat, amit az érdi intézményben rendeznek. A képek április 30-áig láthatók.