22_03_29_erdmost_nincskep

Halászlé és sok meglepetés vár vasárnap a Duna-parton

22_03_29_erdmost_nincskep

Halászlé és sok meglepetés vár vasárnap a Duna-parton

Negyvenéves az Érdi Horgászegyesület, július 16-ai családi napjukon ünnepeljünk velük egy jó helyi halászlével.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Aki már volt, az már tudja, aki nem, az most megtapasztalhatja, milyen is egy jó halászlézés, piknikezés a Duna-parton, az érdi horgászok társaságában. Családi napjukat minden évben megtervezik; a fő attrakció – azaz a főzőverseny és a közös halászléevés – mindig nagy vonzóerő, emellett újdonságokkal, meglepetésekkel is készülnek évről évre.

Idén motorcsónakozásra invitálják a gyerekeket, tizenegy órától (mentőmellénnyel, természetesen), és szerveznek lovaskocsizást is. A negyvenedik születésnapot egy hatalmas tortával ünneplik meg, és újdonság az is, hogy az idei főzőversenyen nemcsak halászlével, hanem más halételekkel is készülhetnek a nevezők – tudtuk meg Berényi Andrásné Zsókától, a Horgászegyesület elnökétől.

horgaszverseny2_200614
Negyven éve alapították a Horgászegyesületet, amely Érd egyik legnagyobb civil szervezete (archív fotó)

Mint Zsóka elmondta, eddig hat csapat nevezett a főzőversenyre, de a helyszínen is fogadnak majd jelentkezőket, így a zsűrinek lesz miből kóstolnia… Ahogy ez már hagyomány, az ítészeket a horgászegyesület vezetői és aktivistái közül, valamint a közönség soraiból válogatják össze, az elnök pedig a polgármester lesz.

A legfinomabbnak ítélt ételek készítőit idén is értékes ajándékokkal díjazza az egyesület.

A főző csapatokat kilenctől várják, a programok tíz órakor kezdődnek, a motorcsónakozás tizenegy órakor lesz. Délben kóstolja majd meg a zsűri a Duna-parton készített finomságokat, fél egykor pedig feltálalják azt a halászlét, amit a tavalyi főzőverseny nyertese szokás szerint a nagy üstben, mintegy száz főre készít el.

A halételek mellett a büfében lángost és egyéb finomságokat is megkóstolhatunk.

horgaszegyesulet_laracsonyi_halaszle_191221_
Íme, a hamisítatlan érdi halászlé (archív fotó)

Az evés-iváshoz természetesen zene is dukál, a gyerekeket pedig kézműves foglalkozással, bohócműsorral várják.

A piknikpokrócot ne hagyjuk otthon, és a kullancsok miatt érdemes bekészíteni valamilyen riasztószert is – szerencsére a szúnyogok most nemigen jelentenek veszélyt, ugyanis a Katasztrófavédelem a napokban végzett földi gyérítést a Duna mentén.

Fontos még tudni, hogy a rendezvényre a helyszínen lehet karszalagot vásárolni, 2000 forintért. Ezért az összegért halászlét, kenyeret és ásványvizet kapnak a látogatók, és ingyenesen vehetnek részt a programokon is. Az íjászkodás – bár a horgászok plakátján még szerepel – idén elmarad (a csapat meghívást kapott egy külföldi rendezvényre), de enélkül is kellemes nap vár minden érdeklődőre.

Fotók: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email