Minden hír

A héten (is) bebizonyította, milyen tökös is tud lenni a Meseház Tagóvoda. Ezúttal szó szoros értelemben. Volt tök jó családi nap, ahol tökből farigcsálhattak remekműveket a szülők és gyermekeik az óvodában, másnap pedig tök jó játszótér fogadta a kicsiket és nagyokat, ahol belekóstolhattak abba, milyen típusú játékokkal játszhattak annak idején nagyszüleik.
Kovács György, a Milton Friedman Egyetem gerontoandragógia tanára tartotta az év utolsó előadását a Szenior Akadémián szerdán délután a Szepes Gyula Művelődési Központban a közösségekről, azaz inkább azok hiányáról. Utolsó alkalom lévén azok a szép korúak, akik minden alkalommal részt vettek az akadémia programjain, oklevélben részesültek.
Geometria a természetben címmel nyílt meg a Duna–Art Fotókör idei csoportos tárlata a művelődési központban. A Körmendy Zizi által vezetett alkotóközösségnek közismerten erőssége a természetfotózás. Ezúttal azt a feladatot adták maguknak a tagok, hogy a természetben fellelhető geometriai szabályosságokat mutassák meg, emeljék ki képeiken.
1983-ban, éppen 35 évvel ezelőtt nyitott meg Érd első múzeuma, a Magyar Földrajzi Múzeum, akkor még Magyar Földrajzi Gyűjtemény néven, dr. Balázs Dénes magyar karsztkutató, földrajztudós és csapata önzetlen munkájának gyümölcseként. Azóta eltelt egy fél emberöltő, de az érdiek több mint fele ezt mutatná meg elsőként a városba látogatóknak.
Nemrégiben volt az elhízás világnapja, mi, magyarok pedig sajnos a legújabb felmérés szerint Európában első helyen, világviszonylatban pedig a 4. helyen állunk a legelhízottabb országok listáján. Hogy miért alakulhatott ez így, milyen negatív hatásai lehetnek az elhízásnak az egészségünkre, erről faggatta az Érd FM 101.3 dr. Halmy Esztert, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökét.
Dr. Palkó Zsolt, az Érdi Polgári Természetőrség alapító-vezetője adta a szakmai ötletet, Préger Lajos pedig, aki szintén a természetőrség tagja, a technikai hátteret ahhoz a fejlesztéshez, aminek eredményeképp most digitális szeméttérkép készül Érdről. A kezdeményezés célja, hogy mindenhonnan eltűnjön a szemét városunkból.
Krasznahorkai (és előtte több százan) is megmondták, hogy "az állatok szeretete az egyetlen olyan szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik". Mert feltétel nélküli, önzetlen és örök. Fényt visznek az ember mindennapjaiba, ha kell, megvigasztalnak a bánatban. De ne feledjük, onnantól kezdve, hogy megszelídítettük, otthonunkba engedtük őket, ki vannak szolgáltatva nekünk. Háláljuk hát meg azt a sok jót, amit adnak nekünk, és viszonozzuk ezt szeretettel, gondoskodással, figyelemmel, felelősségvállalással. Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját.
A Margón nem. Október 18-án indul és 21-éig, vasárnapig meg sem áll a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban, ahol idén a szervezők negyven kiadó legfrissebb könyveivel, hat külföldi íróval, 5 színpadon több, mint 100 programmal várják az irodalom szerelmeseit, hogy bebizonyítsák, az irodalom nagyon is tud közösségi műfaj is lenni.
Tárnok szélén 4 éve működik az Eb Árvaház, ahol csaknem félszáz kutyus várja gazdáját, és ahol lelkes gondozók és állattrénerek dolgoznak azon, hogy rehabilitálják ezeket az állatokat, mert sokan, akik idekerülnek, ahhoz vannak hozzászokva, hogy bántják őket. Itt megtanulhatják legyőzni félelmeiket, és újból bizalommal közeledni az emberek felé még mielőtt új gazdit és otthont találnának maguknak.
A II. Pest Megye Szépe verseny döntőjébe bekerült legszebb 16 lány állt a fotós Csizmazia Zsolt kamerája elé vasárnap a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban, köztük két érdi hölggyel: Kis Korinnával és Krausz Ágnessel. A lányokat profi sminkesek, fodrászok és stylistok vették a kezükbe, hogy minden flottul menjen, és csak úgy tündököljenek a szépségek a képeken. A fotók pedig fontos szerepet kapnak majd a későbbiekben, hiszen ezek alapján tudja majd a közönség a verseny hivatalos facebook oldalán eldönteni, kire szavazzon, azaz ki legyen a II. Pest Megye Szépének közönségdíjasa.
A zene világnapja alkalmából rendezett szombat esti koncerten igazi, jódlizós sváb dallamok és klasszikusok csendültek fel a Parkvárosi Közösségi Házban Stiblo Anna jóvoltából, az általa vezetett Szirmok Érd Városi és Pedagógusi Női Kar, illetve a Rozmaring kórus előadásában, de a csend is fontos szerepet töltött be a koncerten.
Új, a kisebb és a nagyobb gyerekeknek egyaránt kikapcsolódást nyújtó játszóteret adtak át szerda délelőtt a Tollnok és Képviselő utcák sarkán. Tisztviselőtelepen már nagyon várták ezt a létesítményt – mondta T. Mészáros András polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
Szociális Gondozó Központ - Érd a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatn Családsegítő munkakör betöltésére.
Holnap folytatódik a Szenior Akadémia: az őszi szemeszter harmadik előadásának témája a depresszió felismerése, kezelése, és a tanulás lesz. Az ingyenes programra minden ötven év feletti érdi és környékbeli érdeklődőt várnak a szervezők, azaz Érd Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa és a Milton Friedman Egyetem (volt Zsigmond Király Egyetem).
Egyszerre rendeztek junior lányformációs akrobatikus rock and roll Európa-bajnokságot, valamint páros világkupát a cseh fővárosban, Prágában. Az érdi Masters Sportegyesület mindkét programra nevezett és mindkettőn jól teljesített. A világkupán a Záhonyi Patrik-Bradács Tamara kettős a hetedik helyen végzett, az Xpress nagyformáció pedig a hatodik lett az Eb-n.