Minden hír
Összeütközött két személyautó Ercsiben a Május 1. körút és a Lavotta utca kereszteződésében. Az esethez kiérkező érdi tűzoltók a járműveket áramtalanították, de a helyszínre mentő is érkezett - írja a Katasztrófavédelem alkalmazása, a VÉSZ.
A Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat megkezdte a koronavírus elleni egyadagos vakcinájának szállítását az Európai Unió országaiba – írja az MTI Stefan De Keersmaeckerre, az Európai Bizottság szóvivőjére hivatkozva.
Április 13-án, kedden újabb 140 ezer dózis Szputnyik-oltóanyag érkezik Magyarországra, melyet a második oltásukra várók kapnak meg – tudatta az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter.
Április 6-tól 25-ig Budapest-Kelenföld és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon változik az S36-os és G43-as elővárosi vonatok közlekedési rendje. Előbbiek Tárnok, Martonvásár és Kápolnásnyék, utóbbiak Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között járnak.
Bár már minden korosztályos bajnokság véget ért, nem állnak le a Kárpáti Farkasok jégkorongozói. Hétvégén az U10-es korosztálynak tartották meg az I. Érdi Kupát, melyen a hazai utánpótlás krémje ellen vívtak az érdiek. Hegyi Ádám szakmai vezetőt kérdeztük a szezonról.
Mint beszámoltunk róla, Koós Gábor második félidei duplájára csak a hajrában tizenegyesből tudott válaszolni a Pápai Perutz FC, így az Érdi VSE 2-1-re nyert az NB III Nyugati csoportjának 28. fordulójában és visszajött a tabella 6. helyére. Tekintse meg videós összefoglalónkat!
Április 14-től hathetente tart fogadóórát a rendőrkapitányság épületében a Pest Megyei Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálata. Kevesen tudják, de az áldozati státusz igazolását a feljelentéskor, a bűncselekmény elkövetését követő 8 napon belül – vagy indoklással – 45 napon belül kell kérni.
Érden, a Fiastyúk utcában, egy 8044 négyzetméteres telken hozza létre kétszintes, 5000 négyzetméteres galvánüzemét és lakatos gyártó üzemét a Magalfém Fémfelületkezelő és Fémmegmunkáló Kft.
2021. május 1-től új, több információt tartalmazó energiacímkéket kapnak a személyautók, buszok és tehergépkocsit gumiabroncsai. Emiatt egységes besorolás lesz az abroncsok műszaki jellemzőiről, a gördülési ellenállásról, a nedves felületen történő fékezésről és a külső zaj nagyságáról is.
Bár a szezonban mutatott játék alapján kicsi rá az esély, hogy búcsúzzon, de egy balatonboglári pontszerzéssel biztosan megőrzi élvonalbeli tagságát az ÉRD női kézilabda csapata, amely május 12-én, 16 órától az NB I 15. köréből pótolt mérkőzésen játszik a Boglári Akadémia-SZISE vendégeként.
2 százalékot erősödött a forint a dollárral szemben, amely miatt szerdán a benzin átlagára bruttó 4 forinttal csökken 420 forintra, míg a gázolajé literenként 3 forinttal csökken 416 forintra – írja a holtankoljak.hu.
Két héten belül elkészülnek a munkálatok abban az 5 utcában, melyeknek karbantartását tavaly kezdte meg az ÉKFI, de az időjárás miatt idénre halasztódtak. Somogyi Tamás, az ÉKFI vezetője az Érd Tv-nek a mögöttünk hagyott és a következő időszak munkálatairól is beszélt.
Április 15-én, csütörtökön kezdődik Százhalombatta családi házas övezeteiben az idei év egyetlen lomtalanítása – tudatta közösségi oldalán Vezér Mihály, a település polgármestere.
Vasárnap, életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Erdei Árpád, az Alkotmánybíróság volt tagja, érdi lakos. A Békésben, egy kis tanyán élő paraszti családban született Erdei Árpád 1952-ben került Érdre, még általános iskolás korában, és mintegy hét évtizeden át élt itt.
Kedden megérkezik Magyarországra a Janssen egyadagos vakcinája - mondta Müller Cecília. Ez lesz az első Janssen-szállítmány, amit kapunk. Müller Cecília tisztifőorvos közölte, a járvány 3. hulláma tetőzött Magyarországon, de sajnos magas szinten tetőzik.
A MOL Mester-M Díj idén az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a COVID-19 járvány okozta helyzetben a tanárok, edzők oktatásba fektetett energiája még inkább felértékelődött, munkájuk elismerése különösen fontos. A díjazottak között két érdi pedagógus is megtalálható.
A súlyosan beteg Miki és tanára, Nádudvari Péter által megálmodott különleges sportcsapat, a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Team Miki adománygyűjtő sportolói a tavalyi év minden nehézsége ellenére 2.332.669 forintot gyűjtöttek össze. Most pedig egy Csodaházat építenek a tartósan beteg gyerekeknek.
Nincs garancia arra, hogy az általános iskolák és az óvodák április 19-i nyitása biztonságos – írja közleményben a Szülői Hang Közösség. Miklós György, a Szülői Hang munkatársa az Érd FM Bundáskenyér című műsorában azt mondta: nem kaptak objektív, szakmai alapokon nyugvó megerősítést.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. évente egy kisebb megyeszékhely kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű, illegálisan kidobott szemetet gyűjt össze az országos közutak mentén. Időszakosan így is több helyen újratermelődnek az illegális szemétlerakatok, ezek eltüntetésére fókuszálnak a héten.
Kedden délután 3 és 10 fok között alakul majd a hőmérséklet az ország legnagyobb részén.
Tavaly 86 ezren próbálkoztak a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével, míg egy átlagos évben 115-120 ezren vizsgáznak – derül ki az Oktatási Hivatal adataiból, amelyeket a Világgazdaság ismertetett hétfői számában.
Nem jutott a legjobb négybe az ÉRD a női kézilabda Magyar Kupában, miután 34–25-re alulmaradt a Kisvárda Master Good ellen. A házigazda csapat ugyan tisztességgel küzdött, de nem volt reális esélye a továbbjutásra a végig vezető várdaiakkal szemben.
Koós Gábor második félidei duplájára csak Kalász Milánt tizenegyesből tudott válaszolni, így az Érdi VSE 2-1-re nyert a Pápai Perutz FC vendégeként az NB III Nyugati csoportjának 28. fordulójában.
Galgóczi Ágnes, az NNK osztályvezetője vasárnap elmondta: Magyarországon a leggyakoribb a brit mutáns, és bár a kórházban kezeltek száma csökkent, még mindig 10 ezer feletti. A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja stagnál a szennyvízben.
Egyszer, nem is oly rég sikerült legyőznie a Kisvárdát az ÉRD-nek, ráadásul azt idegenben tették Horváth Rolandék. Most hazai pályán, az ÉRD Arénában harcolhatják ki a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutást, melyet április 11-én, vasárnap 16 órától az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítünk!
Karbantartás miatt április 11-én 22 órától 12-én hajnali 2-ig a bankkártyás fizetés csak részlegesen működik majd a menetrendi keresőben (Elvirában) és a MÁV applikációban, akár a normál, akár a tárolt kártyás fizetési módok esetében.
Késsel fenyegette osztálytársát egy tizenöt éves lány, hogy így jusson pénzhez. A tizennégy éves áldozat feljelentést tett, a budaörsi rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.
Májusban, az érettségi után tarthatják meg a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét a szakképző intézmények. A gyakorlati vizsgákat az általuk meghatározott időpontban rendezhetik meg. A szabályozás kialakításán - a tavalyi vizsgaidőszak tapasztalatait figyelembe véve - már dolgozik szaktárca.
Ezen a hétvégén verseket posztol közösségi oldalán a Csuka Zoltán Városi Könyvtár, a magyar költészet napja alkalmából.
Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Az ÉrdFM 101,3 Bundáskenyér című műsorának vendége volt Viola Szandra költő, aki beszélt szövegírásról, a költészet népszerűsítéséről, és arról is, min dolgozik jelenleg.
Előfordul, hogy a bankunk telefonon veszi fel velünk a kapcsolatot: munkatársaik új konstrukciót ajánlanak, vagy a banki kondíciók változásáról értesítenek. Legyünk elővigyázatosak, mert csalók is lehetnek a vonal másik végén, akik a személyes, illetve banki adatainkat szeretnék megtudni.
Meghalt 206 beteg, és újabb 6296 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 2 835 894 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 197 685-en már a második adag vakcinát is megkapták.
135,2 millió ember fertőződött meg eddig koronavírussal világszerte, a halálos áldozatok száma 2,93 millió, míg a gyógyultaké 76,8 millió a a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
A törökbálinti önkormányzati fenntartású óvodákban április 21-én és 22-én 8-17 óra között tartják a beiratkozást. Idén elektronikus formában is be lehet nyújtani a jelentkezési lapot, a személyes beiratkozáshoz viszont előzetesen időpontot kell kérni.
Visszatért az ÉRD női kézilabda csapatához Dana Abilda kazah válogatott játékos. A hírt a klub saját hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg a szurkolókkal.
Idén az első negyedévben összesen 2250 lakástűz volt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon. Közülük több tragikus kimenetelű volt, minden másnap meghalt valaki a tűz vagy füst miatt.