Kézműves portékák, karácsonyi hangulatban

Hazai áruk, kézműves termékek közt válogathatnak azok, akik kilátogtnak ma a Magyarok Érdi Vásárára, a főtérre. Nemcsak az árusok hangolták a kínálatot a karácsonyra, hanem az előadások is az adventhez kapcsolódnak. Három órakor jótékonysági süteményvásárt is tartanak.

Olyan kézműves termékeket hoztak ma az árusok, amelyek karácsonyi ajándékként is megállják a helyüket. A műsor is hozzásegít ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk: a Habilitációs Központ Csengettyű együttese karácsonyi dalokkal érkezett, az ófalusi óvodások betlehemest adtak elő, majd Szigeti Eszter énekelt a közönségnek. A nap folyamán fellép még Lakatos István hegedűs is, aki Szolnokról érkezik hozzánk – tudtuk meg Venczel Ilonától, a Magyarok Érdi Vására szervezőjétől, aki hozzátette azt is: a vásárt Pergel Antal történész nyitotta meg, majd Gerle Ilona szavalt el egy verset.

Szerencsére a reggeli esőt napsütés váltotta fel, így már kora délelőtt sokan nézelődtek, vásároltak a standoknál. Mint Ilona elmondta, nyolcvan árus mutatja be napkeltétől napnyugtáig a protékáját – a hangsúly azon van, hogy hazai alapanyagból, illetve itthon készített termékeket kínáljanak az érdieknek. Legnagyobb érdeklődés az élelmiszerek (húsok, sajtfélék) iránt van általában, de így, karácsony előtt minden kézműves portéka kelendő. A szervezők ügyelnek arra, hogy mindenféle termékből legyen választék, a méztől az ajtódíszig.

Ilonától megtudtuk azt is, hogy a jövő évben, ahogy ez már hagyomány, négy vásárt szeretnének rendezni: egyet-egyet márciusban, májusban, októberben és decemberben. De ne szaladjunk még ennyire előre, hiszen a vásár cikkünk keletkezésekor még javában tart, és délután négy óráig még várják az érdeklődőket. Három órakor süteményvásár lesz, az érdi Lukács család megsegítésére (erről részletesen itt olvashatnak), este pedig folytatódik az adventi forgatag (részletek itt). 

 

 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink