nordicwalking3Karóczkai

A Bátor Tábornak gyűjtenek az érdi nordic walkingosok

nordicwalking3Karóczkai

A Bátor Tábornak gyűjtenek az érdi nordic walkingosok

Gyalogolnak, túráznak, és most a beteg gyerekeknek is segítenének.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tizennégy éve, hogy megalakult Érd Nordic Walking csapata. Ez egy olyan sportág, amelyben egy speciális bot és speciális gyaloglótechnika segítségével hatékonyan, ugyanakkor kíméletesen fejleszthető az izomerő, az állóképesség és a mozgáskoordináció. Ráadásul a természetben űzhető, ami plusz élményelemmel gazdagítja az edzéseket.

Az érdi természet- és mozgásszerető Nordic Walking közösség mintegy harminc tagból áll, ők azok, akik rendszeresen járnak az edzésekre. Rajtuk kívül számtalanul sajátították már el a Nordic Walking alapjait az érdi csapat vezetőjénél, Karóczkai Magdinál.

„A helyes technika a test izmainak 90 százalékát megmozgatja” – mondta tudósítónknak Magdi, aki a Kerekerdő és a Túraműhely csoporttal mindenki számára nyitott túrákat is szervez. „Legközelebb május elsején túrázunk együtt, a Vértesalján, és még lehet jelentkezni. Május 11-én pedig Nordic Walking-oktatást tartunk” – tette hozzá.

A csapat nagyon aktív: szerveztek már helytörténeti barangolást a Földrajzi Múzeummal közösen középiskolásoknak, körbegyalogolták a Velencei-tavat, és tartottak (és idén is terveznek) a városban Világ Gyalogló Napot is.

A szívbetegektől az asztmásokig nagyon sok emberen segít ez a mozgásforma. Művelői pedig most azoknak szeretnének segíteni, akik a legkiszolgáltatottabbak: a beteg gyermekeknek, ezért csatlakoztak a Bátor Tábor Élménykülönítményéhez, és adományokat gyűjtenek a gyerekeknek.

„A kitűzött cél 300 ezer forint, eddig 33 ezer gyűlt össze. Eseményeinken e támogatásért kampányolunk, adományozni az Életkülönítmény oldalon lehet” – tette hozzá a csapatvezető.

„Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának az adományakciónkhoz, hiszen ez olyan jó kezdeményezés. A gyűjtés nyolc hónapig tart, ez idő alatt több túránk is lesz. Ez követően sem maradunk esemény nélkül, hiszen jövőre ünnepeljük a 15. születésnapunkat, és erre több akcióval is készülünk majd” – zárta szavait Karóczkai Magdi.

Aki szeretne többet tudni a Nordic Walkingról, a rendszeres túraalkalmakról, illetve a Bátor tábor támogatásáról, keresse a www.nordicwalkingerd.hu oldalt.

Fotó: Karóczkai Magdolna

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email