Minden hír
Ezúttal a Riminyáki-Tárnoki-Bajcsy-Zsilinszky kereszteződésben volt burkolatfestés a nap folyamán.
A sérült, illetve mentális betegséggel élő fiatalok most megmutatták, mennyire tudnak örülni, mulatni, alkotni.
Egy újabb kánikulával teli, csapadékmentes hét elé nézünk.
Augusztus 27-én, kedden ezekben az utcákban lesz áramszünet a városban.
Mutatjuk, mely utcákban dolgozik még az Érdi Városgazda.
Érettségizetteknek hirdet intenzív képzéseket az Érdi Szakképzési Centrum.
A nyár utolsó hetében nem kímél minket az időjárás, érdemes a szervezetünkre odafigyelni a elkövetkezendő napokban.
Magabiztos győzelemmel búcsúztatta a Magyar Kupából a Nagyatádot az Érdi VSE.
Mutatjuk azokat az érdi utcákat, ahol a villanyvezetékek megóvása miatt vágják az ágakat a szakemberek.
Szomorú hangulatú bejegyzésben üzent az egészségügyért felelős államtitkárnak Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója.
A mohácsi csata 498. évfordulója alkalmából augusztus 27-én, kedden Érd-Ófaluból induló kerékpáros emléktúrához bárki csatlakozhat.
Ismét ránk tör a hőség, az ország kétharmadára adták ki a riasztást. Mutatjuk, mire számíthatunk a hétvége első felében.
Ritkán örül az ember a szirénázó autónak, kivéve, ha a szerelme érkezik, hogy megkérje a kezét. Az érdi mentős különleges módját választotta a lánykérésnek.
Az Érdi Jégcsarnokban rendezendő tornák mellett Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba utaznak a Kárpáti Farkasok a felkészülés jegyében.
Balogh Ferenc húsz évig élt az utcán, hat végén égette a gyertyát, és amikor már karnyújtásnyira volt a vég, jött a fordulat.
Hétvégén szikrázó napsütés lesz, csapadékra nem kell számítani, helyenként a negyven fokot is megközelíti a hőmérséklet.
Kaszálás és locsolás is lesz a nap folyamán, de az útfelújítások sem maradnak el.
Jégkoronggal és cheerleadinggel várja önöket a Playoff, az Érd FM 101.3 sportműsora.
Élete volt a környezetvédelem, így sokat tett azért, hogy Érd egy sokkal élhetőbb, természetközelibb hely legyen.
A munkálatok augusztus 28-án kezdődnek és egy hónapot vesznek igénybe.
Nézőinkben számos kérdés felmerült az „üvegvisszaváltós" gépeket illetően. Új videónkban ezekre próbálunk meg válaszolni.
Egyes járatok később indulnak, és lesz egy új vonal is.
Fellélegezhetünk, hiszen az eddigieknél elviselhetőbb időjárás vár ránk csütörtökön, sőt fronthatás sem várható.
Aszfaltozott és szórt burkolatú utcákban is dolgozik az Érdi Városgazda.
A közelmúltban leparkoltak egy csuklós autóbusszal a fenyves-parkvárosi iskola elé, és azóta sem ment érte senki. Tulajdonosa állítólag azt sem tudta, hogy ott van.
A vasúti töltéseken és az elhagyott telkeken hemzsegnek a kártevők.
Egy gól döntött az Érdi VSE javára a legutóbbi bajnoki fordulóban.
Üzemzavar miatt szünetel az áramszolgáltatás a Kutyavári úton és környékén, Felső-Parkváros több utcájában pedig tervezett munkálatok miatt nem működik a hálózat.
Zivatart, felhőszakadást és viharos szelet jósolnak a meteorológusok.
Mutatjuk a helyszíneket, ahol az Érdi Városgazda dolgozik a nap folyamán.
A hőség nem söpörte el a Parkvárosi Parádét, remélhetőleg az eső sem mossa el.
A férfiak már játszottak, a hölgyek szombaton lépnek pályára Európa-bajnoki selejtezőn.
Megáldották az új kenyeret, és felvágták Magyarország tortáját.
Nyolcan részesültek kitüntetésben az augusztus 20-i városi ünnepségen, köztük posztumusz Macsotay Tibor.
Délelőtt még ragyogó időre számíthatunk.