Gaz és avar kapott lángra Érd és Budapest XXII. kerületének határában, a Bányalég utca közelében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a lángok száz négyzetméterre terjedtek ki, melyeket a fővárosi és érdi hivatásos tűzoltók oltanak.
A Szeretet Misszionáriusai érdi házában találtak ideiglenes szálláshelyet annak a 44 éves asszonynak és két lányának, akik Ukrajnából, a háború elől menekülve, Olaszország felé tartó útjukon az M0-s annahegyi pihenőjénél robbantak le autójukkal.
2022. március 21-én, hétfőtől, 27-én, vasárnapig fokozottan ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebesség betartását Magyarország közútjain a rendőrség – hívták fel a figyelmet.
Két év után először lazítottak az érettségi vizsgák járványügyi szabályain, törölték például azt az előírást, amely alapján maximum tíz diák írásbelizhet egy teremben. Idén már a maszkviselést sem tehetik kötelezővé az iskolaigazgatók az érettségizők vagy a felügyelő tanárok számára.
A naptár szerint is hamarosan beköszöntött a tavasz, ezért az időjárástól függően kezdődhetnek a növényekkel kapcsolatos munkák. A következőkben néhány tanácsot szeretnénk adni, hogy milyen munkák várnak ránk márciusban a kertben.
A jelenlegi, tíz utcát érintő útfelújítási projekt harmadához érkeztek Diósdon, miután a napokban adták át az elkészült Szarvas, Darázs és Sajó utcákat – számolt be róla közösségi oldalán Spéth Géza, Diósd polgármestere.
Horváth Roland vezetőedző és négy saját nevelésű játékos után a balátlövő, Kopecz Barbara és a jobbátlövő, Mód Noémi is marad az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapatának játékosa a következő idényben – jelentette be hivatalos honlapján a klub.
2022. március 22-én előbb 9 és 12 óra között 126 ügyfelet érintő, majd 12 és 15 óra között 58 ügyfelet érintő áramszünet lesz Érd városközpontjában, mert karbantartási munkálatokat végez a hálózaton a szolgáltató.
Egyedülálló képzési központtal, gyártó- és raktárüzemmel bővül a jövőben a Mapei Kft. sóskúti gyára – írta meg a Magyar Építők a Mapei Kft. közleménye alapján, amely szerint a gyárbővítés nyolcmilliárd forintos saját tőkéből valósul meg.
Nem akármilyen kihívásra vállalkozott Böhm Alexandra, Aradi Richárd és Szili László. Ők azok a fiatalok, akik egy maguk által épített Trabanttal neki akartak vágni Afrikának, hogy teljesítsék a Budapest-Bamako Rallyt. A rajtot azonban őszre halasztották, így úgy tűnik, a csapat nem fog elindulni.