kutpixabay_230331.jpg

Év végéig be kell jelentenünk a kutunkat

kutpixabay_230331.jpg

Év végéig be kell jelentenünk a kutunkat

A fúrt és az ásott kútra egyaránt fennmaradási engedélyt kell kérnünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A parlament, illetve a kormány döntése értelmében 2023 végéig az országban található minden kutat be kell jelenteni, fennmaradási engedélyt kell kérni rájuk.

A vízgazdálkodásról szóló törvény és a vonatkozó kormányrendelet az önkormányzatok jegyzőire rója a feladatot, hogy kiadja ezeket az engedélyeket – tájékoztatott László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője.

Az  előírások alapján olyan kutakra adható ki fennmaradási engedély, amelyeknél a következő feltételek teljesülnek:

  • Évente legfeljebb 500 köbméternyi vizet nyer ki belőle a használója, kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával;
  • nem érinti a karszt- vagy rétegvízkészletet, a kormányrendelet szerinti védőterületet;
  • a házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja, magánszemélyek számára (azaz nem nem gazdasági céllal veszik a vizet);
  • épülettel (vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel) rendelkező ingatlanon van a kút.

Engedélyköteles továbbá minden olyan kút, amely korábban engedély nélkül (illegálisan) épült, vagy a létesítési engedélyt ugyan megkapta, de a tervektől eltérő műszaki tartalommal és paraméterekkel valósult meg.

Azon kutak esetében is szükséges a fennmaradási engedély kiváltása, amelyek korábban kaptak létesítési, valamint üzemeltetési engedélyt, de az elveszett, valamiért nem fellelhető.

A kút bejelentését előíró törvényben szereplő határidőt a parlament korábban már módosította, 2020. december 31-ről 2023. december 31-re, két év haladékot biztosítva. Nem zárható ki, hogy a jogalkotó esetleg ismét módosít a jogszabályokon. Ez a tájékoztató a most hatályos jogszabályokon alapul.

Amennyiben a kút tulajdonosa még a törvény esetleges módosítása előtt szeretné a kút engedélyezési eljárását kezdeményezni, a kérelemhez szükséges mellékleteket a város honlapjáról tudja letölteni, vagy átveheti a Polgárok háza ügyfélszolgálatán, valamint a Városfejlesztési és Beruházási Főosztályon.

A jegyzői engedélyéhez kötött fúrt kút esetében elég egy kútfúrási jogosultsággal rendelkező szakember aláírása. Ásott kút esetében elegendő a tulajdonosnak a kérelmet, és annak részét képező dokumentációt aláírásával hitelesítve benyújtania.

A kérelmet tartalmazó, hiánytalanul kitöltött adatlap benyújtható elektronikusan, az ügyfélkapun történt bejelentkezést követően, vagy a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Beruházási Főosztályánál.

Az engedélyezési eljárás illetékmentes.

Fotó: Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email