Hétvégén mindkét mérkőzését megnyerte az Érdi VSE tollaslabdacsapata a másodosztályú csapatbajnokság második fordulóján, így harmadik helyen végzett az NB II-ben, azaz ha a Hajdúszoboszló nem vállalja az NB I-et, az érdiek juthatnak a legjobbak közé.
Kifejezetten szoros mérkőzést vívott a hatodik helyezett Gyáli BKSE vendégeként a Kőrösi KDSE felnőtt férfi kézilabdacsapata a Pest megyei másodosztályban, de Balázs Tibor együttese végül 30–26-os sikerrel őrizte meg százszázalékos mérlegét.
Március 6. sem volt eseménymentes Törökbálinton, ahol sikerült megszervezni az egyik ukrán család elhelyezését, illetve egy magyar család elhelyezését a Csillagom Alapítványnál – hívta fel a figyelmet Elek Sándor, Törökbálint polgármestere.
A március 15-i nemzeti ünnep és az azt érintő munkanap-áthelyezés miatt a hosszú hétvégén és március 26-án is módosul a Volánbusz menetrendje – hívta fel a figyelmet honlapján a közlekedési társaság.
Két bronzérmet és két ötödik helyet értek el az Érdi Spartacus SC serdülő (U15-ös) birkózói a Kiskunfélegyházán rendezett szabad- és kötöttfogású, illetve női válogatóversenyen. Az érdiektől Szenicza Nimród szabadfogás 48 kilóban, Jakab Dániel pedig kötöttfogás 75 kilóban lett bronzérmes.
Három arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szereztek az Érdi Vízisport Kft. úszói a hétvégén a BVSC által szervezett III. Tavaszi Kupán, ahol a 2014-esnél idősebb úszók korosztályonként 10-10 versenyszámban mérték össze tudásukat.
Csőzik László polgármester a Hamzsabég téren látogatta meg Tauser Péter érdi amatőr régészt, aki megkísérli kiemelni az 1940-es évek elején a 3-4 méter mélységre leesett Mária-szobrot.
Ne essen pánikba – március 7-én, délelőtt 11 órakor a lakossági riasztórendszer csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbáját végzi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.
A Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága hívta fel a figyelmet rá, hogy az intézet weboldalán létrehoztak egy felületet, ahol szállást ajánlhatunk fel vagy igényelhetünk az ukrajnai rendkívüli helyzet miatt menekülőknek.