etelosztasAK

Támogatókat várnak a jövő vasárnapi ételosztáshoz

etelosztasAK

Támogatókat várnak a jövő vasárnapi ételosztáshoz

Folytatódik az ételosztás, a szervezőknek nagy szükségük van a segítségre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Advent első vasárnapján indult az egyházak ételosztása, az Emberi Hang Alapítvány koordinálásával és támogatásával.

 

Mint Paróczai Zoltánné Mariann az ÉrdFM 101.3-nak elmondta, a jótékonysági akció idén is folytatódik: január 8-án a lakótelepi húsbolt által felajánlott hatvan kiló húsból főzik a 360-380 adag hentestokányt, amit házhoz is szállítanak az önkéntesek.

Ezúttal nem érdi egyházközség finanszírozza az ételosztást, hanem az Emberi Hang Alapítvány, valamint támogatóik, barátaik szervezik meg a főzést, csomagolást, szállítást

– tette hozzá Paróczai Zoltánné, az ételosztás koordinátora. A költségek 300 ezer forint körül mozognak, de egyre több adagot kell készíteniük, és mindig úgy kalkulálnak, hogy a hajléktalanszállóra is jusson az ebédből.

 

A jövő vasárnapi, 15-ei ételosztást szintén egyházi segítség nélkül kell megoldaniuk, a többi hétvégét már beosztották egymás között az érdi egyházközségek – tette hozzá Mariann.

Nagy szükségük van támogatásra az e heti, illetve a jövő hétvégi ételosztás lenyobonyolításához, a felajánlásokat az Emberi Hang Alapítványon keresztül tudják megtenni az adományozók. 

Az is nagy segítség lenne, ha valaki bevállalná a dobozok, illetve a kenyér megvásárlását, hiszen ez is jelentős tétel.

Az Emberi Hang Alapítvány köszönettel fogadja a felajánlásokat, a 10403136-31305332-0000000 számlaszámon, „ételosztás” megjelöléssel.

Hallgassák meg Szabó Beáta interjúját Paróczai Mariannal:

 

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email