A IV. Érdi Vágtán a Kishuszárok között Érd a 2. helyet szerezte meg.
Péntek délután megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt az Érdi Művésztelep.
Érdi és budapesti drogtermesztő- és dílerpárost fogott a Nemzeti Nyomozó Iroda. Egy éve kezdték termeszteni a növényt, a drogot pedig eladták. Videóval!
A Szociális Gondozó Központ Pócsi Dóra-díja olyasmit jutalmaz, amit a globális verseny világában nem szoktak: a közösséget. Vannak persze „összefogások” – az első vérig. Akkor a „mi” helyébe lép az „én”. Nem így van ez a Gárdonyi Géza Gimnázium 9. a osztályában. Hogy mitől lettek ők 37-en „a legösszetartóbb osztály”, arról az osztályfőnökükkel, Vadász Gergellyel beszélgettünk.
Senkit nem hagy hidegen a városban egy éve működő szolgáltatás: van, aki a rendetlen rollereseket átkozza, más életmentőnek tartja a közlekedési alternatívát. Úgy tűnik, a zöld roller az érdi városkép része marad – az önkormányzat és a Lime együtt próbál megoldást találni a szétdobált járművek problémájára.
Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.
Erre figyelmeztetett az az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Rózsa Gábor, aki felhívta a figyelmet, hogy gáztűzhelyeket elhelyezni és működtetni csak úgy lehet, hogy a szellőztetés biztosított legyen, hiszen a gáz elégetéséhez szükséges oxigént az adott helyiségből vonja el, és az égéstermék is a lakásba távozik.
Gelencsér András: a növekedés hatalmas iramú és ettől már jelentős mértékben függünk.
Idén hat városban, összesen 150 autista gyermeknek szervezett nyári tábort a Szikra.
41 érdi diák látogatott a Felvidékre a közelmúltban.