Bár az alapszakaszt 8 győzelemmel és 2 vereséggel az élen zárta az Érd Aeros felnőtt férfi baseballcsapata, de az együttes a Budapest Red Wolves elleni, az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőt 3–0-ra elveszítette, így ezüstérmes lett az NB I-ben.
Címkék: sport
Az Érdi Kyokushin Karate SE két sportolója, is részt vett a nyolc ország versenyzőit felvonultató XX. Kyokushin Belgrade Trophy elnevezésű versenyen. Than-Csernyik Maja ezüstérmes lett kategóriájában, míg Herendi Péter az aranyérem mellett a verseny „Best Spirit” díját is kiérdemelte.
Hazai pályán nyert 24–21-re a Kőrösi KDSE a Ceglédi KKSE II-Abony ellen a Pest megyei kézilabda bajnokság másodosztályának második fordulójában.
Szeptember 29-én, 18 órától az Alba Fehérvár KC-t látja vendégül a válogatott szünet előtt az ÉRD Arénában a K&H női kézilabda liga negyedik fordulójában az ÉRD. Horváth Roland együttese első pontjait szerezheti meg az új idényben.
Elkezdődtek a regionális futsal bajnokság budapesti 1. csoportjának küzdelmei, ahol az első forduló első két mérkőzését a Treff Sportcsarnokban rendezték. A 5 Stars SE 8–2-re verte a Szigetszentmiklóst, míg az Érd-SZISE 7–7-es döntetlent játszott a Csepellel.
Az ÉRD női kézilabda csapatának hat együttese is pályára lépett a mögöttünk hagyott hétvégén. A lejátszott hét mérkőzésből hármat nyertek az érdiek, négyet elveszítettek.
Két ezüstérmet szereztek az Érdi Box Klub ökölvívói a Bükön rendezett ifjúsági országos bajnokságon. Az ÉBK-tól 75 kilogrammban Szigetvári Bendegúz, a nőknél 63 kilogrammban Bicskei Doroti is második helyen végzett, míg Sipos Richárd ob-ja sérülés miatt az első fordulóban véget ért.
Hazai pályán szoros mérkőzésen kapott ki a listavezető Vasastól a Kárpáti Farkasok U18-as együttese, miközben az U16-osok magabiztosan győzték le az Újpestet.
Egy győzelemmel és két vereséggel kezdte meg szereplőését az U17-es másodosztály nyugati csoportjának alapszakaszában a Delta RSE Érd női röplabdacsapata, amely a nyitókörben a Nyugati-Balatoni RSE-t 3:1-re legyőzte, de a Tatabányától 3:1-re, a Dunakanyartól pedig 3:0-ra kapott ki.
Új edzőjével is tovább nőtt az NB II-es Budaörs nyeretlenségi szériája. Az Érdi VSE otthon kapott ki az NB III-ban, ellenben a térség megyei bajnokságokban szereplő csapatai közül csupán a negyedosztályú Dunafüred-Százhalombatta szenvedett vereséget a hétvégén.