Hangyássyné Zsuzsa festményeiből nyílt kiállítás múlt csütörtökön a Topoly utcai idősotthonban.
Author: Ádám Katalin
Izotópdiagnosztikai készítményeket előállító üzem épül Érden, a Medi-Radiopharma Kft. gyógyszergyártó cég zöldmezős beruházása keretében, a Tolmács utcai volt TÜZÉP-telep helyén. A fejlesztés 7,8 milliárd forintba kerül majd, amihez az állam 2,5 milliárd vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Háború. Hallgatom az Érdre került kárpátaljai menekültek történeteit, és feltűnik, mennyire kerülik ezt a szót, inkább körülírják, vagy csak utalnak rá. „Majd ha vége lesz” – mondják. „Akkor hazatérhetünk. Ha lesz még hova.” Riport a Szociális Gondozó Központban elszállásolt ukrajnai menekültekről.
Április 27-én 17 órától tájékoztatót, május 9-én, 10-én, 11-én és 12-én pedig nyílt napot és játszódélutánt tartanak a Mesevár Óvodában és telephelyein Tárnokon.
Harminchét vers, a magyar gyermekirodalom legjavából, a Zoknicsenő Szörnyetegen át a Békakirályig – idén is színes palettával készült a gyermekkönyvtár a költészeti napi rajzpályázatra, amelyre versillusztrációkat várnak az általános iskolás gyerekektől. Az alkotásokat március 4-ig várják.
Valentin-napi programokkal búcsúzott a főtéri jégpálya. Szelfiszívecskék, forró italok, különleges dekoráció várta a párokat, családokat és minden érdeklődőt. Mint Csőzik László polgármester elmondta: bár erre a szezonra bezár a jég, már novemberben újra korcsolyázhatunk a főtéren.
Közel 1200 ajánlást adott le a Helyi Választási Irodában szombat délután Bősz Anett (DK), akit az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség indít országgyűlési képviselőjelöltként Pest megye 1. számú országos egyéni választókerületében. A jelöltállításhoz ötszáz ajánlás szükséges.
Asztalos Éva önkormányzati képviselő is indulni kíván az országgyűlési választáson, független jelöltként. Február 12-ei kampánynyitó rendezvényén megkezdte az ajánlások gyűjtését. Mint mondta, személyesen szeretne bekopogtatni a választópolgárokhoz, és meggyőzni őket, hogy rá voksoljanak.
Megkezdődött a jelöltállítás az április 3-ai országgyűlési választásra. Pest megye 1. számú országos egyéni választókerületében több helyszínen is gyűjtötték az ajánlásokat mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon. Az érdi piacon beszélgettünk Dobrev Klárával, Bősz Anettel és Aradszki Andrással.
A Budapest–Székesfehérvár és a Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon február 12-én és 13-án egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, mert Székesfehérvár és Szabadbattyán között pályakarbantartást végeznek.