22_03_29_erdmost_nincskep

Halászléevés után hajókázással várnak az érdi horgászok

22_03_29_erdmost_nincskep

Halászléevés után hajókázással várnak az érdi horgászok

Idén sem maradhat el a Horgászegyesület családi napja. 40-ik szülinapjuk alkalmából terveznek motorcsónakázást és lovaskocsizást is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Július 16-án (vasárnap) délelőtt 10 órától várják az érdieket az Érd és Környéke Horgászegyesület családi napján, a Duna-parton (Molnár utca vége).

„Idén vagyunk negyvenévesek, így több támogatónk is felajánlásokkal lep meg minket: lesz egy hatalmas torta, lovaskocsikázás és dunai hajózás is” – árulta el Berényi Andrásné Zsóka, az egyesület elnöke.

A korábbi nyertes főzi a látogatók ebédjét (fotó: ÉrdMost archív)

A motorcsónak a gyerekeket viszi majd ki a folyóra (természetesen mentőmellényt biztosítanak).

Ahogy ezt már megszokhattuk, lesz zene, kézműves foglalkozások, íjászat – no meg a hamisíthatatlan érdi halászlé, amit a tavalyi verseny győztese főz meg a látogatóknak.

A rendezvényre a helyszínen lehet karszalagot vásárolni, 2000 forintért. Ezért az összegért halászlét, kenyeret és ásványvizet kapnak a látogatók, és ingyenesen vehetnek részt a programokon is.

 

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email