szumobaljer_230627.jpg

A 16 éves Kitti felnőtt ellenfeleket győzött le a bronzéremért

szumobaljer_230627.jpg

A 16 éves Kitti felnőtt ellenfeleket győzött le a bronzéremért

A tanév végi vizsga után még egy újabb megmérettetés várt az érdi szumós lányra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kemény heteken van túl a mindössze 16 éves Baljer Kitti: középiskolai ágazati vizsgával zárta a tanévet, a szumóidényt pedig egy bronzéremmel a III. Európa Játékokon.

Mint azt az ÉrdMost megírta, Kitti az érdiek és a magyar csapat egyik legsikeresebb versenyzője volt a lengyelországi versenyen, ahol a felnőtt női mezőny 60 kilogrammos súlycsoportjában állhatott a dobogóra.

„Nagy izgalommal vártam az Európa Játékokat, hiszen most először szerepeltem ilyen rangos versenyen. A súlycsoportomban kilencen voltunk: lengyel, ukrán versenyzők, illetve csapattársam, Rónáné Kalmár Piroska.  Egy lengyel lány ellen kezdtem. Sajnos, kikaptam, ő viszont bejutott a döntőbe, így a vigaszágon folytathattam a versenyt. A csapattársam, Piroska lett az ellenfelem, akit legyőztem, így én a harmadik, ő az ötödik helyen zárta a versenyt” – idézte fel a hétvégi verseny pillanatait Baljer Kitti.

 

Az érdi kamaszlány nagyon jól érezte magát a lengyelországi Kluczében, elégedett volt az eredményével. is. Sokat készült az ágazati vizsga és a verseny közti időszakban, részint az Érdi Spartacus SC edzésein, részint az edzőteremben. „A súlyommal nem volt gondom, 60 kg-ban indultam, és 57-tel mérlegeltem” – árulta el a tinédzser.

Arról is kérdeztük Kittit, mit tervez a nyárra. „Pihenést, nyaralást, együttléteket a családdal, a barátokkal. Július közepén aztán kezdődnek az edzőtáborok” – tette hozzá.

Kitti az Érdi Spartacus SC-nél szumózik és birkózik, ezek mellett kempózik és dzsiu dzsicu edzésekre is jár.

 

Fotó: Baljer Kitti

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email