szumobaljer_230627

A 16 éves, szumós Kitti bronzérmet nyert az Európa Játékokon

szumobaljer_230627

A 16 éves, szumós Kitti bronzérmet nyert az Európa Játékokon

Az Érdi Spartacus SC ifjú versenyzője a felnőttek mezőnyében tarolt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Június 21. és július 2. között Krakkóban, valamint a környező kis-lengyelországi régióban rendezik meg a III. Európa Játékokat, amelyen a szumó mint bemutató sportág kapott helyet. A kísérő eseményként megrendezett Európai Szumó Játékoknak Klucze városa adott otthont.

Büszkék lehetünk, hiszen a tízfős magyar küldöttségből heten az Érdi Spartacus versenyzői közül kerültek ki.

Az érdiek és a magyar csapat egyik legsikeresebb versenyzője Baljer Kitti volt, aki mindössze 16 évesen a felnőtt női mezőny 60 kilogrammos versenyében a dobogóra állhatott.

Baljer Kitti  (bronzérem) és Baljer Roxána (hetedik hely)

Rajta kívül még ketten térhetnek haza éremmel a nyakukban: Molnár Tamás és Végh Artúr részvételével a négyfős férfi válogatott a csapatversenyben ezüstérmet szerzett.

Molnár Tamás (Érdi Spartacus SC), Végh Artúr (Érdi Spartacus SC), Laczkó Benedek és Szilágyi Erik

Az egyéni versenyekben többen is küzdöttek a bronzéremért, Berta Mike, Buzás Patrik, Molnár Tamás és Végh Artúr végül egyaránt az ötödik helyen fejezte be a versenyt, míg Baljer Roxána és Délceg József a hetedik lett.

 

Végh Artúr, Kovács János (edző), Molnár Tamás, Buzás Patrik, Berta Mike, Délczeg József

 

 

Fotók: Érdi Spartacus SC, Baljer-család

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email