Augusztus 20-án Érdi Közszolgálati Díjjal ismerték el azt a kiemelkedő munkát, amit közbiztonsági referensként végez a városban, a városért. Meglepetésként érte a kitüntetés?

Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a díjazottak között leszek. Az első laudációkat hallgatva azon tűnődtem, rólam vajon mit lehet mondani? Miért is kapom ezt a díjat? Első gondolahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg az volt, talán az önzetlenségem miatt. Az én hivatásom az, hogyha bármikor bármilyen katasztrófa történik, ott legyek, és tegyem a dolgomat. Nem elvárás, hogy az éjszaka közepén is menjek, de szívesen megyek, és legjobb tudásom szerint segítek a bajbajutottakon.

Hogy lehet egy-egy tragédia láttán higgadtnak maradni, hathatós támogatást nyújtani?

Olyankor nagyfokú nyugalom lesz úrrá rajtam. Ha azt látod, hogy leég a ház, hogy mentő viszi el az egyik családtagot, akkor is nyugodtnak kell maradnod ahhoz, hogy segíthess, akár az áldozatokon, akár a társszervek jelenlévő munkatársainak. Fontos, hogy érezzék, nincsenek egyedül a bajban. A segítségnyújtás részemről mindig önzetlenül történik, de közvetlen és közvetett kollégáim ezt mindig viszonozzák. Ez a sikeres munkám titka: jó emberek vesznek körül, támogatnak a munkámban. Az évek alatt sok barátság köttetett így.

Mi a dolga egy közbiztonsági referensnek mondjuk egy lakástűz esetén?

A fedél nélkül maradt családok, személyek elhelyezése megfelelő körülmények között, abban az esetben, ha rokonok vagy családtagok révén ez nem lehetséges. A feladataim közé tartozik az is, hogy felmérjem, milyen támogatásra van még szükségük. A tűzoltó jön, eloltja a lángokat, a mentő elviszi a sérültet, a rendőr is teszi a dolgát, de ami ezen túl van, a balesetből adódó problémák megoldása már az én feladahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg. A háttérmunkát végzem, és a társszervek között közvetítek.

Gyakoriak a katasztrófák Érden?

Érd város területe nagy és a domborzata is változatos, az időjárási viszonyok is változnak területenként, ennek okán gyakori a feladat. Szerencsére nem mindennap van csőtörés, belvíz vagy tűzeset, de előfordul, hogy egyszerre több helyen kell segítséget nyújtani. Természetesen nem egyedül végzem ezt a munkát, hanem a kollégáimmal együtt, akiknek nagyon sokat köszönhetek.

Három évtized után nem érzi úgy, hogy kiégett? Nem szeretne valami vidámabb munkát, amiben nem a katasztrófáké a főszerep?

Kiégésről szó sincs. Nagyon jó érzés, hogy érkezik visszajelzés, miután közreműködtem egy helyzet megoldásában. Annyi gyerekrajzot kapok! Itt van például ez, amit egy pár éves kisfiú rajzolt, akinek egy lakástűzben odalett minden játéka. Nagyon-nagyon sírt. Odahajoltam hozzá, megkérdeztem, mi a baj. Elpanaszolta, hogy minden játéka elégett. „Ez igaz – mondtam –, de gondolj bele: mostantól minden játékod új lesz!” Elcsodálkozva rám nézett. „Emlékszel az alvókádra? Zárd be gyorsan a szívedbe, ahonnan mindig elő tudod venni. És hamarosan lesz egy új alvókád is!” – folytattam. Mindig találni segítő kezeket, a kisfiú megkapta az új játékokat, köztük az alvókát is.

Magánemberként is segít?

A magánéletemben is gyakran segítek a rászorultakon, referensként pedig összekapcsolom a károsultakat és a segítő szervezeteket. Elég gyakori, hogy egy-egy katasztrófahelyzet után felhívnak: hallják, mi történt az adott családdal, szeretnének adományozni vagy kétkezi munkával segíteni, az ezzel járó folyamatban veszek részt. A három évtizedes hely- és társadalmi ismeret sok lehetőséget ad a kapcsolataimon keresztül arra, hogy a segítésnyújtás hatékony legyen. Bármilyen pozitív is a végkicsengésük, azért nagyon megrendítő ügyei lehetnek. A tűzesetek mindig ilyenek, főleg, ha halálesettel is járnak. Szörnyű látni a fájdalmat, a sokkot, a veszteséget. Ilyenkor a helyszínen még tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg magam, végzem a dolgomat, de amikor hazamegyek, sokszor elgondolkodom az emberi sorsokon, és akkor jövök rá, hogy mi is az igazi probléma az életben. Megtanultam, hogy nem szabad nagy problémákat csinálni pici gondokból. Ezeket a helyzeteket időnként nekem is nehéz feldolgozni.

Van, hogy hajnalban kell rohannia egy-egy katasztrófahelyzet miatt?

Inkább este kilenc-tíz órakor. De az gyakori, hogy hajnalban érek haza. Előfordult, hogy nagyon fáradt voltam, alig tudtam megmozdulni este, amikor egyszer csak csörgött a telefon. Nem emlékszem, hogyan, de felöltöztem és indultam. A fiam kérdezte is: „Anya, te hogy csinálod, az előbb meg sem tudtál mozdulni, de amint meghallod a feladatot, indulsz?” Nem tudom hogyan, de nálam ez működik.

Az a vágy, hogy segítő hivatást végezzen, gyermekkorában is megvolt?

Nem. Kőműves szerettem volna lenni, mint az édesapám, gyerekkoromban sokat és rendszeresen dolgoztam vele. Kevertem a maltert, raktam a téglát. Ez a vágyam a nyolcadik elvégzése után sem csökkent: építőipari technikumba jártam és végeztem. Négyen voltunk lányok az osztályban.

Édesapja mit szólt?

Azt mondta, felesleges nekem oda járni, mert ő már mindenre megtanított. Persze, azért örült neki. Sajnos, nem dolgozhattam a szakmában nőként, de szerencsére hamar munkahelyre találtam, édesanyám sokat járt be ügyes-bajos dolgait intézni az önkormányzathoz – élelmiszerboltja volt –, egyszer valaki rákérdezett, mikor is végzek az iskolában. Mikor mondta, hogy két hét múlva, behívtak egy interjúra, és fel is vettek a beruházási csoporthoz, 1990 nyarán. Akkor fektették Érden a gázvezetékeket, a műszaki ellenőrrel jártam végig az építkezéseket. A Corvinus egyetem igazgatástudományi karán szereztem diplomát. Később a védelmi referens helyettese lettem, szakvizsgát tettem – így kezdődött a közbiztonsági referensi munkám.

A kőművesség iránti szerelem azért megmaradt?

A mai napig szeretem építeni, alakítani az otthonomat, átalakítani a bútoraimat, vagy épp festek, főleg tájképeket.

Kiállítása is volt már?

Nem, ugyanis nem magamnak alkotok. A képeimet mindig valaki másnak szánom, személyeknek szólnak, családtagnak, barátnak, kollégáknak ajándékozom őket. Amikor nem dolgozom, a hobbijaimnak élek, no meg a gyermekeim útját egyengetem.

A koronavírus mennyire nyomta rá a bélyegét az életükre?

Sok ismeretlen feladattal kell szembenézni, amelyeket egyik szakkönyv sem tanított. A kollégák tesztelésének szervezése, a védelmi eszközök beszerzése, a hivatal biztonságos működése, a közterület fertőtlenítése fontos feladat volt. Szerencsére nagyon jó helyzetben vagyok: nagyszerű, elkötelezett kollégáim vannak; ha ők nem lennének, nem tudnék sikeresen dolgozni. Mindent meg tudnak oldani, semmire nem mondanak nemet, és azért is nagyon hálás vagyok, hogy rendelkezésemre állnak azok az eszközök is az önkormányzat részéről, amelyek elengedhetetlenek a munkámhoz. Ez csapatmunka, és én ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden kedves munkatársamnak a kitartásukért és az elhivatottságukért.

Távlati tervek?

Sokan mondják, hogy harminc évig ülni ugyanabban a székben nagyon unalmas lehet. De én nem ugyanabban ülök! Sok mindent csináltam már a hivatalnál. Amíg tudom vállalni, hogyha bármi bekövetkezik, felpattanok és megyek, addig folytahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg ezt a munkát, amíg szükség van rám.

Ha újra kezdhetné, ugyanezt az utat járná végig?

Igen. Nagyon színes volt ez a harminc év. Nem egy területen voltam az eltelt évtizedekben, így olyan, mintha többféle munkahelyem lett volna, miközben mégis egy helyben dolgozhattam. Ráadásul itt lehetek a városban, a családom közelében, azt csinálhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, amit szeretek. Mindig szerettem a városért és az érdi emberekért dolgozni.