Tamaskáné Jakab Margit érdligeti háza különleges kis birodalmat takar a járókelők elől: egy nagy, fedett teraszt, ahol masszív asztalok és a szövéshez használatos kellékek kaptak helyet. Kicsit arrébb ott a kemence, ahol megannyi finom, régi étel készült az elmúlt évtizedekben.  

Vannak napok, amikor a kert gyerekzsivajtól hangos, mert Margit gyerekeknek is tart tábort, illetve kézműves napokat, augusztus első hete azonban az asszonyoké. A héten visszajáró vendég volt az eső is, de ez nem olyan nagy baj, a fedett teraszon elfért minden eszköz és minden résztvevő.

Összeszokott kis társaság ez, év közben is találkoznak a szövőszakkörben (már amikor nincs Covid), de a táborban mindig találnak valami olyan elfoglaltságot, kézimunkát, amivel még nem foglalkoztak. „Van, aki most tanulja meg a mintázásokat, például. A heti egyszeri két-háromórás találkozás nem elegendő ahhoz, hogy minden tudást átadjunk, most viszont jobban tudunk haladni” – jegyezte meg Margit.

Az idei tábor azért is különleges, mert az elmúlt hónapok lezárásai alatt a szövőszakkör sem működött, így hosszú kihagyás után találkoztak a hölgyek. „Hiányoztak azok a fajta jó beszélgetések, amelyek kiválóan működtek a régi időkben, amikor még nem pszichológushoz jártak az emberek. Nálunk ez még most is működik” – tette hozzá Margit.

„A tábor azért tud ilyen töretlenül működni huszonnégy éve, mert a résztvevők megtapasztalják, hogy mekkora örömet okoz az, ha valamit a saját két kezünkkel hozunk létre. Milyen jó, ha nem azon kell törni a fejünket, hogy mit vegyünk valakinek ajándékba, hanem azon, hogy mit készítsünk neki! Ez a tapasztalat átalakítja az ember gondolkodását, ráadásul átéljük, hogy mennyi mindent tanulunk egymástól” – jegyezte meg az iparművész.

Mindenki a saját íze, kedve szerint dolgozott a héten: volt, aki babát szőtt, a többiek táskát, fürdőszobaszőnyeget vagy párnahuzatot készítettek. Két unoka – az egyik Margité, aki már úgy sző, mint a „nagyok”, a másik pedig egy nagyon érdeklődő kicsi fiú – is együtt táborozott a felnőttekkel, gond nélkül átvéve azok ritmusát.

Két, egymás mellett ülő hölgy barátságkarkötőt horgolt egymásnak, a látogatásunk ideje alatt lettek készen vele. Mint mondták, ez már hagyomány, minden esztendőben meglepik egymást egy-egy karkötővel. A Margitnál született ismeretségből évekkel ezelőtt szövődött barátság. „Öröm csinálni, és öröm aztán a kész darabot másnak adni. Amíg készítem, arra az emberre gondolok, akinek az ajándékot szánom, amiben aztán egy kicsit én is benne vagyok” – mondta egyikük.