22_03_29_erdmost_nincskep

90 éves az érdi operaénekes, aki minden szerepben jól szól

22_03_29_erdmost_nincskep

90 éves az érdi operaénekes, aki minden szerepben jól szól

90 éves lett Palcsó Sándor, a Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, akinek munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti- és középkeresztjével is elismerték. A Magyar Állami Operaház Örökös tagja az Érd FM 101.3-nak adott interjút.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Palcsó Sándor csaknem nyolcvan opera és dalmű tenorszerepeit énekelte, de nemcsak énekelte, hanem játszotta el kiváló színészi eszközökkel. Egyike a leggazdagabb repertoárral rendelkező karakterénekeseinknek. 

Gazdag eszköztára révén nem pusztán életet lehelt e szivárványszín alakokba, de mintegy ki is tágította a karakteréneklés – mint kategória – lehetőségeit. Szerepei sokféleségére gondolva nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy esetében a karaktertenor ’skatulya’ tulajdonképpen mindvégig egy óriási ’ládaként’ funkcionált, hiszen egyik nap még Prokofjev operájában bukfencezett, másnap már ármánykodó Mimeként acsarkodott, megint máskor pedig a Borisz Godunovban nyújtott, valóságos pszichoanalitikus elemzéssel felérő Bolond-alakítását dicsérte a kritika.

Bartók Gergely: „A többi néma csend.” – Palcsó Sándor portréja – Magánkiadvány – 2017.

Európa-szerte vendégszerepelt, számos rádió- és televíziófelvételen hallható még ma is. 2011-ben „Én a pásztorok királya… Palcsó Sándor emlékei” címen írta meg önéletrajzi könyvét családja biztatására. 2011-ben megkapta Érd Város Életműdíját, és életművét beválogatták az Érdikumok közé is.

Isten éltesse még sokáig szerettei körében!

Az Érd FM 101.3-nak adott interjúját itt tudja meghallgatni:


Itt pedig az Érdi Újság 2017. március 8-ai számában megjelent interjút olvashatja el, melyet Temesi László készített az operaénekessel :

A pásztorok királya Érden él

Beszélgetés Palcsó Sándor operaénekessel

A magyar operaszínjátszás egyik legnagyobb alakjának tartják, kiemelve technikai felkészültségét, tisztességét, szorgalmát. Felejthetetlen alakításait többek között a János vitézben, A koldusdiákban, A Rajna kincsében, A nürnbergi mesterdalnokokban, a Szöktetés a szerájban és a Cigánybáróban csodálhattuk meg. Az ismert művész Érden él családjával.

– „Ő az az énekes – írták önről a kritikák –, aki számára soha nem volt kis szerep, illetve a legkisebb figurából is főszerepet tudott csinálni.”

– Nem mindig olyan a szerep, amilyet elképzel az ember magának, de azt a legjobb tudása szerint kell megformálni. Mindig tudtam, és el is ismertem interjúim során, hogy mik az erényeim, illetve a gyengéim. Tisztában voltam azzal, hogy belcanto értelemben nincs szép hangom, de az biztos, hogy használható… Az is biztos, hogy a muzikalitásommal minden szerepet, a moderneket is megoldottam. Szinte mindig fürödtem a munkában és a sikerben, folyamatosan próbáltam és játszottam. Az igen tisztelt kollégák megszokták, hogy engem állandóan meg lehetett találni, hogy állandóan jelen vagyok. Nem mindenki volt ettől boldog, de hát én úgy gondoltam, azért nem vagyok hajlandó rosszabbul teljesíteni, hogy az irigyeim szeressenek. Akkoriban nagyon működött a káderpolitika, érdemtelenek jutottak előre a ranglétrán vagy jutottak külföldi ösztöndíjhoz, és „érdemesek” kerültek háttérbe. Engem őszinteségre neveltek a szüleim, nem is rejtettem soha véka alá a véleményemet senki előtt, legyen az rendező vagy zeneszerző.

– Őszintesége miatt voltak konfliktusai vagy „megúszta”?

– Többször is voltak konfliktusaim, legalább kétszer azonban komolyabb, de mindig megúsztam retorziók nélkül, ám hátrányait azért megéreztem. Az egyik nagyobb öszszetűzésem egy rendezővel, B. A.-val volt – a nevét sem ejtem ki soha, könyvemben is csak monogrammal szerepeltetem, hiszen már nem is él –, aki olyan instrukciókkal zaklatott a próbákon, amelyek idegenek voltak a jelenetekhez. Addig-addig ment köztünk a kemény huzavona, hogy már az általam nagyon tisztelt és szeretett főrendező-igazgató, Nádasdy Kálmán se bírta tovább nézni párharcunkat és nyilvánosan kiállt mellettem, az operaénekes mellett, amit persze nem vett jó néven a hiú rendező. A másik emlékezetes konfliktusom, P. elvtárssal, azaz P. E. komoly beosztású, párttitkár zeneszerzővel volt, akit egy sérelmem miatt, nagy plénum előtt elmondtam mindenfélének, nem törődve a következményekkel. Ne feledjük, akkor, a hatvanas évek vége felé még javában https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgbolt a szocializmus nevű képződmény!

– Milyen sérelmei lehettek egy beosztott énekesnek a teljhatalmú urakkal, illetve elvtársakkal?

– Elég, ha a P. E. zeneszerzővel történtekkel illusztrálom a sérelmeim sorát. Egy igen nehéz darabot tanultam be, amit, úgy érzem, elég jól el is énekeltem, játszottam, míg a másodszereposztásban lévő kolléga képtelen volt megtanulni, mindig belesült a szövegbe és az éneklés sem ment olyan jól neki. Betegségre, meghűlésre hivatkozva mindig ki is bújt az előadások alól, ami nem volt baj, én szívesen játszottam helyette is. Már túl voltam több sikeres előadáson, amikor bejelentkezett a tévé, hogy felvenné a darabot. Meg voltam győződve, hogy természetesen csak én játszhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg el az operát kamerák előtt, hiszen már jól begyakoroltam és jól is ment, de nagyot tévedtem, ugyanis hirtelen meggyógyult a párthoz közel álló kolléga a népszerűséget és pénzt jelentő felvételre! De ettől még nem tudta jobban a darabot, amit igen rosszul játszott, az éneklésbe is majd belehalt, szerencsétlen végig vergődött, emiatt többször le kellett állítani a felvételt. A kínszenvedés ellenére is vele láthatták az operát a tévénézők, és ezt a békát képtelen voltam lenyelni. Szóvá is tettem P. E. elvtársnál, mert biztos voltam benne, hogy az ő utasítására cseréltek le engem a protekciós kollégával. A legjobb helyen kaptam el véletlenül, a rádió pagodájában futottam össze vele, ahol sokan voltak és mindennek elmondtam. Ebből a legenyhébb kifejezés a jellemtelen volt. Hangos kifakadásomnak rengeteg szem- és fültanúja volt…

– Lett következménye a bátorságának, őszinte kirohanásának?

– Persze, mert magas párt összeköttetéseivel ott fúrt meg P. E., ahol csak tudott. Később ő lett az Operaház igazgatója, majd főzeneigazgatója. A többit el lehet képzelni, de az biztos, hogy a Kossuth-díjam e miatt az incidens miatt ugrott, hiszen nagyon messzire elnyúlt a keze.

– Nem bánja utólag, hogy nem volt kicsit simulékonyabb?

– Nem! A jellemtelen embereket nehezen tudom elviselni. És a pontatlanokat. Számomra soha nem volt fontos a kapcsolatrendszer, csak a közönség számított, és erre mindig büszke voltam s maradok, míg élek. Más módszerekkel biztosan többre vihettem volna, de én azt hiszem, ha újrakezdhetném a pályámat, akkor is így cselekednék. Igaz, nem voltam a rendszer kegyeltje, „csókosa” – pedig egyszer valaki, még az ötvenes években úgy nevezett, Palcsókos elvtárs –, nekem nyugodt a lelkiismeretem.

– Az elmúlt rendszer legnehezebb időszakában, a Honvéd Művészegyüttesben indult a művészi pályája. Hogyan emlékezik vissza a „régi szép időkre”?

– Vegyes érzelmekkel. Az ifjúság megszépít mindent. Még azt is, ami Sztálin halálakor, 1953. március 5-én történt. Éppen koncertet adtunk Budapesten a Tiszti Klubban, ami, hogy, hogy nem, Vass Lajos vezényletével a Meghalt a cselszövővel kezdődött… A nagy gyászban senki sem törődött a műsor tartalmával, de utána nagy csillaghullás következett az együttesnél, egy csomó tisztet azonnal leváltottak. De talán ennél is érdekesebb, hogyan indult a pályám egy évvel korábban. A Honvéd Művészegyüttesnél, az énekkar művészeti vezetőjénél jelentkeztem meghallgatásra, aki ezt kérdezte tőlem: „Mit hozott fiatalember, és milyen hangfaja „Soha nem voltam földre szállt angyal” A Koldusoperában Házy Erzsébettel interjú | 2017. március 8. | 5 van?” „Úgy tudom, tenor vagyok” – válaszoltam, amire rögtön jött a ledorongolás: „Rosszul tudja, ön bariton. Milyen számot hozott?” – érdeklődött, mire én: „A Hazám hazámat”. „Biztos a Palló féle fekvés” – jegyezte meg, de nem így volt. „A Simándy féle fekvés” – mondtam kissé dacosan. Ezután a kedves diskurzus után előadtam az áriát, majd a tanár úr elismerte, hogy tenor vagyok. Az együttes férfikarának szólistája lettem, beutaztam a fél világot, a legmélyebb benyomást számomra Kína tette, ahol éppen az 56-os forradalom idején jártam.

– Megúszta a forradalmat? Egyáltalán olyan messze nyomon tudta követni a hazai eseményeket?

– Dehogy! Mindent titkoltak előlünk a vezetőink, a kínai újságokat, híradásokat pedig nem értettük. Mi a legnagyobb tudatlanságban, boldogan énekeltünk, táncoltunk odakint, míg idehaza emberek ontották a vérüket a szabadságért. Izoláltan el voltunk zárva a külvilágtól. Mi már szeptemberben útra keltünk, méghozzá vonattal, két hétig tartott az út. Hosszú, hetekig tartó túrán vettünk részt, jártuk a kínai városokat és csak a forradalom után, december 15-én érkeztünk haza. Itthon szembesültünk a tragikus véget ért népfelkeléssel. Így utólag borzasztó visszagondolni az egészre, de az vitathatatlan, hogy a sok külföldi út közül életem egyik legnagyobb élménye volt ebben az egzotikus országban barangolni.

– Egy évvel később, 1957-ben fordulat következett be az életében, amikor immár az Operaházban hallgatták meg…

– Első számom Puccini Bohémélet című operájából Rodolphe áriája volt az első felvonásból. Hála Istennek jól ment, a magas „C” is elég hosszú volt. Palló igazgató úr felszólt a színpadra: „Hoztál még valami magosat?” Mire én: „Ha szabad, elénekelném a Faust Cavatínát.” „Eredetiben?” – kérdezte a direktor. „Természetesen” – válaszoltam büszkén. Tudniillik előadásokon a tenoristák sokszor transzponálva szokták előadni, úgy könnyebb. Na, az is lement. Láttam, hogy a nézőtéren össze-összehajolgatnak bírálóim. Azt hittem, hogy végeztem, mikor egy rekedtes hang felszólt: „Valami Mozart van?”. Ferencsik János főzeneigazgató úr volt az. „Igen van, a Szöktetés a szerájból, első felvonás, Belmonte A-dúr áriája.” „Na, halljuk!” – szólt az utasítás. A próbaéneklés után Palló Imre csak ennyit mondott: „Szépen énekeltél édes fiam.” Felvettek, és innentől kezdve nem volt megállás, elég szép karriert futottam be.

– Csaknem nyolcvan opera és dalmű tenorszerepeit énekelte, egyike a leggazdagabb repertoárral rendelkező karakterénekeseinknek, aki számára soha nem volt kis szerep, illetve a legkisebb figurából is főszerepet tudott csinálni. Ahhoz képest, hogy mennyire nyílt és őszinte volt, nem úgy tűnik, mintha mellőzték volna…

– Az igaz, hogy nem voltam jó káder, az Operaház annak idején mégis jól sáfárkodott a tehetségemmel, egymás után kaptam a repertoáron lévő és a felújításokon bemutatott operák jelentős szerepeit, például Mimet, Loget, Heródest, Dávidot, V. Lászlót, Albert Herringet. Visszagondolva szerencsésnek mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg magam a pályámon, valóban nem úgy tűnik a kívülállónak, mint akit mellőztek volna, de azt csak én tudom, hogy sokszor milyen csatározások árán kellett megvédenem magam. Meg aztán ne felejtsük, hogy a hangi adottságok és a tehetség is számít egy karrier építésében.

– A szakírók kiemelték remek színészi-énekteljesítményét, atmoszférateremtő képességét, kiváló humorát. Az operákban ritkán lehet humorizálni, pedig ön híres humoráról, tréfacsináló kedvéről is.

– Ez igaz, de azért néha lehet viccelni. Soha nem voltam földre szállt angyal, talán ezért is szerettem az operaszínpadon például részeg muzsikot, néger drogost játszani, de ami igaz, az igaz, a bohóckodás állt a legközelebb hozzám. A humor az opera büféjében, a magánéletben és a családban sem hagyott cserben. Szerencsére, mert meggyőződésem, hogy e nélkül nem könynyű elviselni az életet, pláne nem egy diktatórikus rendszert, mint annak idején.

– Összességében elégedett a pályájával és a sorsával?

– Nem panaszkodhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg az életemre és a karrieremre sem, gyönyörű pályát futottam be. Akkor lehettem az Operaház tagja, amikor azt Aranykornak hívták. Nagyszerű volt együtt játszani olyan nagy operaénekesekkel, mint például László Margittal, Moldován Stefániával, Házy Erzsébettel és Melis Györggyel. Hálás vagyok a sorsnak, mert kedvemnek valót csinálhattam. Igaz, néha próbáltak betartani a „kedves” kollégák vagy a feljebbvalóim, de összességében sikerült megvalósítanom az álmaimat. Számomra az a jó igazgató, aki hagyja az énekest azt énekelni, amit tud. Engem többnyire azért hagytak, és ami még nagyon fontos, szerencsére elég könnyen tanultam meg a darabokat. Azt is nagy szerencsémnek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy prózai szerepeket is játszhattam, sőt tévéfilmekben is szerepelhettem.

– A sok nehézség ellenére elmondható, sikeres pályát futhatott be. Mégis, mintha idejekorán megszakadt volna…

– Valóban. Bánt is kicsit, hogy különféle betegségek miatt korábban kellett felhagynom a színházi élettel. Én mindig hű voltam önmagamhoz, a társulathoz, és – mint elismert pásztorok királya, azaz Kukorica Jancsi – Iluskához. Meg természetesen a feleségemhez, Ildikóhoz, aki nélkül talán már nem is lennék. Ő az én őrangyalom, a társam mindenben. És van még egy őrangyalom, Ildikó, a lányom, aki nem vitte tovább a hivatásom, de operatőrként igyekszik helytállni az Érdi Televíziónál. Addig molesztáltak, amíg plajbászt nem ragadtam és neki nem ültem önéletrajzom megírásához, és évekkel ezelőtt meg is jelent a rólam szóló könyv, amiben részletesen leírok mindent, ami hosszú életem során megtörtént velem.

– Hogyan telnek nyugdíjas napjai?

– Sokat rádiózok, tévézek és olvasok. Szép lemezgyűjteményem van, szívesen hallgahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg meg mások lemezeit is.

– Régi munkahelyére, az Operaházba jár előadásokat nézni?

– Már nem, egyre nehezebb a mozgás a számomra…

– Mióta kötődik Érdhez?

– 1991-től, akkor költözött ide a család, és azóta nagyon megszerettem ezt a várost. A feleségem, Ildikó viszont itt töltötte ifjúságát szüleivel. Tehát mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, most már elég régről, ezer szállal kötődünk a városhoz.

További cikkeink

További cikkeink

A V.É.D. (Városunk Érdekében Dolgozunk Egyesület) színeiben indul a képviselői székért, ám függetlenként mérkőzik

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email