Minden hír

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Rác bált, amely megnyitotta az érdi báli szezont. Az esemény legfőbb célja a hagyományőrzés mellett az, hogy a nemzetiségi értékeket az érdiek érzelmileg is meg tudják élni. A zenéről idén is a felsőszentmártoni Podravka Band zenekar gondoskodott, az érdi Igraj Kolo tánccsoport pedig mindenkinek meghozta a kedvét a kolohoz. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Az már tavaly bebizonyosodott a Szepes Gyula Művelődési Központ Így írok én című diákoknak meghirdetett irodalmi pályázata kapcsán, hogy az interneten közzétett felhívások nem ismernek határokat. Az idén azonban a tavalyinál is több – 142 szerzőtől összesen 276 munka – pályázati anyag érkezet, amelynek díjazottjai a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen vehették át jutalmukat.
Irattartó papucsra táskát szőnek, papírtányérra fát, néhány szívószál segítségével pedig sálat készítenek – ilyen szellemes, ugyanakkor a hagyományos technikákra épülő foglalkozások várnak azokra, akik ellátogatnak Tamaskáné Jakab Margit szövőklubjába, guzsalyasába vagy kézműves klubjába, ahol a hagyományőrzés mellett az újrahasznosítás a jelszó.
Szentmártoni János író, költő, József Attila-díjas alkotó 2010 óta vezeti a Magyar Írószövetséget. Hat éve a Magyar Művészeti Akadémia levelező, 2017-ben pedig rendes tagjává választották. Első verseskötetét, amely Útszéles magány címmel jelent meg, tíz újabb könyv követte, legutóbb egy regény. Költeményeit számos európai nyelvre lefordították. A Magyar Írószövetség idén tizenegyedik alkalommal ünnepelte Érd Megyei Várossal a magyar kultúra napját és adta át a közösen alapított Bella István Irodalmi Díjat. Ebből az alkalomból kértünk interjút Szentmártoni Jánostól, az Írószövetség elnökétől.
Sajtótájékoztatót tartott a nap folyamán az érdi baloldali ellenzék. Az általuk rabszolgatörvénynek nevezett rendelettel kapcsolatban egy határozati javaslatot nyújtottak be, amelyben arra kérik a város közgyűlését, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok esetében mellőzzék a túlórára vonatkozó rendelkezések alkalmazását. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Három napos ingyenes, akkreditált pedagógusképzésben részesülhetett - egy országos áruházlánc támogatása jóvoltából teljesen ingyen – az érdi Bolyai János Általános Iskola teljes tantestülete. Ami még talán nem lenne olyan nagy szó. Csakhogy az alsós tanítók és felsős tanárok azt sajátították el a Jobb Veled a Világ Alapítvány képzésén, hogyan lehet megtanítani a boldogságra a gyerekeket az iskolában, a boldogságórák keretében.
Idén is meghirdeti a szabadságharc eseményeit, történelmi alakjait feldolgozó, diákoknak szóló rajzpályázatát a Szepes Gyula Művelődési Központ. Az alkotásokat három korcsoportban várják, a március 4-éig beadott munkákból - a szakmai zsűri javaslata alapján - kiállítást rendeznek a Szepesben.
Tájékoztatjuk budaörsi ügyfeleinket, hogy az elmaradt szelektívhulladék-szállítást 2019.01.25 ( péntek) és 26. (szombat) pótoljuk az itt fesorolt utcákban. Kérjük a tisztelt lakosokat, hogy a hulladékot az ingatlan elé szíveskedjenek kitenni, a plusz hulladékot áttetsző zsákban a kuka mellé helyezzék el, kollégáink azt is elszállítják.