November 12-e a szociális munka napja. Az ágazatban dolgozók az év 365 napján gondozzák bölcsődés gyermekeinket, ápolják idős szüleinket, foglalkoznak a sérültekkel, az elesettekkel, a nehéz körülmények közt élőkkel. Őket köszöntjük ma és mondunk nekik hálát.
Hat érdi utca kap aszfaltot az elkövetkezendő hetekben, saját, azaz önkormányzati forrásból. Csőzik László polgármester hivatalos Facebook oldalán számol be a program részleteiről videóban és írásban egyaránt. A város nettó 220 millió forintot fordít most erre a célra.
Érdektelenségbe fulladt és a "kutyát" sem érdekelte Aradszki András országgyűlési képviselő szerint az október 23-ai ünnepség Érden. A FIDESZ-KDNP politikusa ezt sajtótájékoztatóján mondta, ahol beszélt arról is, hogy a koronavírus negyedik hullámában mennyire fontos, hogy mindenki oltassa be magát.
Bár Horváth Roland együttese remekül kezdte a harmadik fordulóban rendezett mérkőzést az NB I/B Keleti csoportját vezető viharsarkiak ellen, a Békéscsaba ledolgozta hatgólos hátrányát és 27-26-ra nyerve ejtette ki az ÉRD-et.
November 12-én, pénteken 18 órától rendezik meg a IV. Pest Megye Szépe gálát a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban. Az esten fellép a 14 döntős mellett Vastagh Tamás, a zsűriben pedig olyan hirességek ülnek majd, mint Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkozó. Jegyek még kaphatók.
November 11-ét mindig misztikum övezte. A számmisztika és az asztrológia is rejtélyeket említ erről a napról. Nagy szerencsét és egyensúlyt is hozhat. Kiss Zoltán Zéró numerológussal beszélgettünk az ÉRD FM 101.3 reggeli műsorában, a Bundáskenyérben.
Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy a pincében vagy padláson talál egy festményt és felmerülhet a kérdés, hogy egy híres festő eredeti festménye lapul-e nálunk. A Festményvizsgálati Laboratórium vezetőjével, Végvári Zsófiával beszélgettünk az ÉRD FM 101.3 reggeli műsorában, a Bundáskenyérben.
Meghozták a kosárpalánkot a kisiskola udvarára, elkészült a 7-es úton a körforgalom közepe, elkészült Tárnok közlekedési koncepcióterve, rendbe tették a Leányka és a Fehérmézes utcákat. Többek között ezekről számol be közösségi oldalán Lukács László, Tárnok polgármestere.
A kormány 480 forintban rögzíti a 95-ös oktánszámú benzin és a dízel literenkénti árát, jelentette be Gulyás Gergely a kormányszóvivői tájékoztatón. Az intézkedés november 15-én lép életbe. Azokat a benzinkutakat, amelyek nem tartják be az árstopot, be fogják zárni.
Új forgalmi rendet alakítanak ki a Sóskúti, a Szendrői és a Drégelyi utcánál. Mindenrrről Asztalos Éva önkormányzati képviselő számolt be az Érdi TV stábjának.