22_03_29_erdmost_nincskep

Foci MK: Úton a tizenhat közé

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci MK: Úton a tizenhat közé

Ugyan az NB III-as bajnokságnak már vége, ami az őszi szezont illeti, azonban az Érdi VSE nem állt le az utolsó mérkőzése óta, hiszen a Magyar Kupában a legjobb tizenhat közé jutásért rendezett mérkőzésen a bajnoki rivális Tarr Andráshida SC-t látja vendégül december 5-én, 12 órától az Ercsi úti Sporttelepen. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik! A találkozóra ingyenes a belépés!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi VSE az elmúlt években remekel a Magyar Kupában, hiszen tavaly a legjobb 32 között búcsúzott Nagykanizsán, azt megelőzően pedig a nyolc közé jutásért rendezett – oda-visszavágós – párharcban maradt alul a Budafokkal szemben, pedig előtte az élvonalbeli Haladást és a másodosztályú Budaörsöt is búcsúztatta a sorozatból.

Az érdieknek és az aktuális ellenfél andráshidaiaknak is kedvezően alakult a sorsolásuk, hiszen két ismerős csapat találkozik egymással, miután mindkét együttes az NB III nyugati csoportjában érdekelt.

Az érdiek az MK-ban a BVSC-Zuglót és az NB II-es Monort, míg a zalaiak a Balkányi SE-t és a másodosztályú Nyíregyháza Spartacust búcsúztatták.
Az Érdi VSE és a Tarr Andráshida SC legutóbb a bajnokság ötödik körében találkozott egymással, amikor Melczer Vilmosék 3–0-ra győztek idegenben, míg az előző idényben Andráshidán 1–1-es döntetlent, Érden 3–0-s hazai sikert értek el a felek.

– Nagyban befolyásolhatja a mérkőzést az a külső körülmény, hogy milyen lesz a pálya. Most fejeztük be az edzést és elég mélynek mondható a talaj. Ha ilyen marad, akkor a meccs második félideje nagyon nehéz lesz. Fontos lesz, melyik csapat alkalmazkodik jobban a pálya talajához, illetve nem szabad abból kiindulnunk, hogy ott nyertünk három nullra, hiszen most is null nullról indulunk, egy meccsről van szó, szóval nincs lehetőség javításra, ezt a meccset be kell húznunk! – jelentette ki Limperger Zsolt.

– Motiválni nem kell a srácokat, mindenki átérzi ennek a mérkőzésnek a súlyát! Ha igazak a hírek, akkor ennek a pályának is ez lesz az utolsó meccse, szóval szeretnénk méltóképpen búcsúzni ettől a sokat megélt pályától – tette hozzá az Érdi VSE vezetőedzője.

A Magyar Kupa nyolcadik fordulójában, a legjobb tizenhat közé jutásért rendezett mérkőzés még egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben nem születik döntés, kétszer tizenöt perc hosszabbításra kerül sor, ha ekkor sem dől el a továbbjutó kiléte, akkor tizenegyespárbajra kerül sor ABBA-sorrendben.

Az Érdi VSE–Tarr Andráshida SC mérkőzést Barna Gábor vezeti, segítői Garai Péter és Kiss Balázs lesznek. A december 5-én, 12 órakor az Ercsi úti Sporttelepen (2030 Érd, Ercsi út 34.) kezdődő találkozót az erdivse.hu-n élőben közvetítik!