kozgyules4CZB

Ismét ülésezik a közgyűlés – élő

kozgyules4CZB

Ismét ülésezik a közgyűlés – élő

A mai ülésen minden bizonnyal szó esik arról is, hogy Bács István kilép a Fidesz-KDNP-Összefogás képviselőcsoportból.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A volt alpolgármester a minap jelentette be kilépését a Fidesz-KDNP-Összefogás képviselőcsoportból. Az ÉrdMost birtokába került dokumentum szerint Bács Istvánt fideszes politikustársai akarták kizárni, mert az akkugyárral kapcsolatos népszavazás kérdésében kész lett volna együttműködni a városvezetéssel annak érdekében, hogy az egész érdi politikai közösség együtt adjon be egy népszavazási kezdeményezést (részletek itt).

És mi várható még?

A képviselők a napirendi tervezet szerint szavaznak többek közt a rendőrkapitányság, a polgárőrség, az állatmenhely,  a Volánbusz, valamint a Fészek egyesület tavalyi évre vonatkozó beszámolójáról, illetve a 2023. évben ellátott önkormányzati gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról.

Döntést hoznak az egészségügyi alapellátási körzetek működtetésével kapcsolatban is.

A részletes napirendet itt találják.

Az ülést önök is figyelemmel követhetik, élő adásban, 10 órától:

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email