22_03_29_erdmost_nincskep

A szív a víznek szalutált

22_03_29_erdmost_nincskep

A szív a víznek szalutált

Hatvannégy nagy ho-ho-ho horgász mérkőzött meg szombaton a tárnoki tónál. Három kategóriában osztottak díjakat, majd a verseny végeztével mintegy százan ülték körbe az asztalokat, fogyasztották el a helyben készített bográcsgulyást. Hát a halászlé? Azt majd a családi napon főzik az érdi horgászok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Körülbelül két évtizede rendez horgászversenyt tagjainak az Érd és Környéke Horgászegyesület, amely – egyik elhunyt alapító tagjuk után –  pár éve a Mike László Emlék Horgászverseny nevet viseli. A megmérettetést, amin csak a tagok indulhattak, szombaton tartották a Tárnoki Horgásztónál, ami ezen a napon csak az érdi horgászoké volt.

– Régebben előfordult, hogy majdnem százan nevezetek, majd jött egy hullámvölgy, alig voltunk ötvenen, idén azonban több mint hetvenen jelentkeztek, nagy örömünkre. Sajnos, páran a nagy meleg miatt nem jöttek el, így hatvannégyen „ültük körül” a tavat, ami ezen a napon csak a miénk volt – mondta tudósítónknak Berényi Andrásné, az egyesület elnöke.

Az évenként megrendezett verseny célja, hogy a tagok jobban megismerjék egymást, együtt töltsenek egy napot, szép környezetben, és a közös hobbinak hódolva. Szeretettel várták a családtagokat is, és a nők, gyermekek külön is nevezhettek, hiszen három kategóriában (férfi, nő, gyermek) osztottak díjakat.

Az első helyezetteknek járó kupák mellett horgászfelszerelés, különféle pecás eszközök találtak gazdára, és volt https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgbola is, így szinte mindenki ajándékkal térhetett haza. Mint Berényi Andrásné hangsúlyozta, arra különösen odafigyeltek, hogy mind a tíz gyerek, aki nevezett a versenyre, oklevelet és játékot kapjon ajándékba, függetlenül attól, hány halat fogott. (Bár nem a versenyhez tartozik, érdemes megemlíteni: a napokban Balatonalmádiban nyaraló, nevelőszülőkhöz kihelyezett állami gondozott gyerekek táboroztatását támogatta az Érd és Környéke Horgászegyesület, egy nagy zsák plüss játékkal.)

Az emlékverseny délig tartott, és – ahogy az már hagyomány –, a díjkiosztó után ebéddel zárult. Idén is babgulyás főtt a hatalmas üstökben, és a vendégekkel együtt mintegy százan ülték körül az asztalokat (azaz sörpadokat). A rendezvényt részben önkormányzati pályázati forrásból, részint az egyesület kasszájából, illetve támogatók segítségével finanszírozták.

A nyáron lesz egy mindenki számára nyitott rendezvényük is az érdi horgászoknak: július 20-án tartják a Duna-parton a sokak számára ismert és kedvelt családi napot, halászléfőző versennyel, kóstolóval, zenével, beszélgetéssel, vidámsággal.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email