Idén utoljára ezen a héten végeznek antitestmérést a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. A szolgáltatás december 16-án, 14 és 15 óra között vehető igénybe, a következő alkalmat január 6-án, 14 órától biztosítják a rendelőben. Eddig közel hétszázan éltek a lehetőséggel.
Author: Ádám Katalin
Péntek délután négy órakor megnyílik a jégpálya a főtéren. Saját korcsolyával ma díjmentesen korcsolyázhatunk, holnaptól pedig 700 forintba kerül majd az érdieknek a jegy. Minden hétköznap délelőtt az ovisoké és az iskolásoké lesz, ingyenesen.
Negyven kiló szaloncukrot adott át péntek délelőtt a Szociális Gondozó Központnak az Érdi Ifjúsági Önkormányzat delegációja. A felajánlásból nemcsak a tagintézmények karácsonyfáira jut, hanem a nehéz helyzetben élő gyerekeknek is.
Jövő pénteken nyílik a Poly-Art Alapítvány keretében működő Képzőművészek Érdi Közösségének hagyományos éves seregszemléje. A tárlaton a Poly-Art alapító tagjai is kiállítanak. A közönség számos érdi és környékbeli művész alkotásával találkozhat a Szepes Gyula Művelődési Központban.
December 12-én meggyújtják a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján, a főtéren. Ez a gyertya a keresztény hagyomány szerint a Fiú eljövetele felett érzett örömöt szimbolizálja. Az ünnepségre mindenkit szeretettel várnak.
Kommunikációs kampányt indít az érdi önkormányzat annak érdekében, hogy visszaszoruljon városunkban a szemétégetés. Aki hulladékkal fűt, az nemcsak a saját egészségét, biztonságát veszélyezteti, hanem levegő minőségét és mások egészségét is.
Minden ember egyedi és különleges, és ezt jó megmutatni a világnak. Az érdi Habilitációs Központ közel negyven éve lát el és foglalkoztat sérült fiatalokat, akik olyan szép alkotásokat, díszeket készítenek, hogy több rangos vásárra is meghívták már őket.
Négyen tették le állampolgársági esküjüket kedden a Polgárok Házában: mindannyian magyarok, Erdélyben, illetve a Felvidéken születtek. Egyikük, Kovács Magda, december 2-án töltötte be a 76. évét, Csittszentivánon él, de sok időt tölt a lányánál Érden, és szereti ezt a várost.
Májusra elkészül, 2022 szeptemberétől pedig már fogadja a gyerekeket az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda. November végén megnézhettük az épülő intézményt, amely már kiírta álláspályázatait is. A gyermekek jelentkezési eljárása áprilisban várható.
A nehéz helyzetben lévő gyermekek ajándékát a jótékony felajánlásokból fedezik.