Aki nem foglalkozik velem, vagy megszólítható, és biztosít róla, hogy nyugodtan szedjek csak, annál megjelenek zacskóval is. Ezt a kűrt minden évben megfutjuk a környék lakóival. A kérdés, hogy szabad-e, egyébként merő formaság, hisz hivatalosan az a fa annyira az övé, amennyire az enyém – vagyis semennyire. A fa termése ugyanis jogilag azé, akinek a területén áll, tehát ez esetben az önkormányzaté. Ezt az általános szabályt az önkormányzat helyi rendelettel módosíthatja. De vajon szándékában áll-e, kérdeztem Tetlák Örs alpolgármestertől.

„Való igaz, hogy a közterületen álló fa termése az önkormányzaté, akkor is, ha az ültette, akinek a háza előtt áll. A szokásjog – aminek elég esetleges a jogi érvénye – egyértelmű: bár létezik Érden is telepítésre ajánlott, illetve tiltott fafajok jegyzéke, mindenki nagyjából azt ültet a háza elé, amit akar. Azt maga is gondozza és szedi le a gyümölcsét. Ez a szó szoros értelmében ugyan nem jogszerű (hiszen önkormányzati közterületen álló fának a gyümölcse is az önkormányzaté a törvény betűje szerint), de ritkán van belőle viszály. Az én gyerekkoromban is úgy volt, hogy amikor mentünk haza a suliból az utcán, és leszedtük a szilvát vagy a megygyet, volt, aki ránk szólt, más meg nem. Az önkormányzatnak nincs embere, pénze, szándéka, hogy leszedje a gyümölcsöt. Hozhatnánk egy megengedő helyi rendeletet, hogy mindenki szedje le nyugodtan a közterületeken levő gyümölcsfákat, de akkor, aki ültette, gondozta és leszedné, nem szólhat azért, ha megelőzik. Mivel nem lehet minden élethelyzet mellé rendeletet állítani, ahol működik a szokásjog, ott jobb hagyatkozni rá. Áthidaló megoldás az lehet, ha közösségi gyümölcsösöket alapítunk, amelyeket az önkormányzat cége gondoz, és valami közösségi esemény keretében meghirdetjük a közös szüretet.”

Az alpolgármester fölvetette még egy érdi fakataszter létrehozását. Ebben nyilván lehetne tartani, hogy melyik fát ki ültette, és akkor már lehetne szabályozni a fához kapcsolódó jogokat.

„Az a jó, ha a jog vagy leköveti az életszerűséget, vagy olyan keretet alkot, amelyben lehet jogszerűen működni – teszi hozzá Tetlák Örs. – Most senki nem tudja, ki ültette a fákat, hiszen esetleg már rég nem lakik ott, vagy nem is él. Kérdés, mennyire tudnak az ültetett fák jogai együtt mozogni a telkek tulajdonjogi változásaival, hiszen ezeket együtt kezelve lehetne jó helyi szabályozást alkotni.”

Reméljük, nem jönnek olyan idők, amikor vérre menő harc folyik majd a fák terméséért. Egyelőre üdvös volna, ha nagyobb aktivitással vennénk el a természet ajándékát.

Mihalicz Csilla