Minden hír
Rengetegen szurkoltak a kerékpáros mezőnynek az érdi szakaszon is.
Miért érdekes egy Sóskútra tervezett beruházásról Tárnokon tartott civil fórum az érdieknek?
Törökbálint térségében lehet számítani fennakadásokra, hiszen csak egy sávon haladhat a forgalom.
Szombaton zavartalan idő lesz, este azonban egy enyhe hidegfront hozhat némi esőt.
Dokumentumokkal és fotókkal szeretnék bővíteni a helytörténeti gyűjteményt, amelynek egy részét már digitalizálták, és szabadon megtekinthető.
Birkózás, szumó és darts köré épül az Érd FM 101.3 sportműsornak e heti tematikája.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a szünidei gyermekétkeztetést,- a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/C. §-a alapján -, a szülő, törvényes képviselő kérelmére a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott nyári szünet munkanapjain biztosítja a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére.
Csillogó érmekkel tértek haza a cívisvárosból a mozgás és az egészséges életmód érdi hívei.
A két elkövető egyikét már el is fogták, a másik viszont még szökésben van. Ha felismeri a gyanúsítottat, jelezze a rendőrségen!
Többnyire napos idő várható, de egy-egy zápor bármikor előfordulhat.
Az Érdi Városgazda munkatársai továbbá virágosítanak, locsolnak és zöldhulladékot is gyűjtenek a városban.
A járvány megtépázta őket, de az elmúlt hétvégén ismét a régi önmagát idézte az érdi Rosenbrücke Énekkar.
Az érdi buszközlekedést is érinti a Tour de Hongrie szombati etapja.
Visszatér a napsütés és egyre kisebb a valószínűsége az esőnek.
Egy olvasónk kapta lencsevégre az eltévedt állatokat, amelyek egyre gyakrabban tűnnek fel a sűrűn lakott területen.
A lufieregetés emlékezetes pillanat az embereknek, a környezet viszont évszázadok múltán sem felejti el.
Számos utca megújul, de több helyen közműépítés is lesz, ami szintén lassulást okozhat a közlekedésben.
A Szociális Gondozó Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet családsegítő munkakör betöltésére.
Május 11-én kétszer is áthalad a kerékpáros verseny mezőnye Érden, amit az önkormányzat és helyi civilek is szeretnének emlékezetessé tenni.
A napokban sávlezárás és sebességkorlátozás nehezíti majd a közlekedést Tétény és Törökbálint térségében
Új helyszínen, több férőhellyel, megújult programokkal, mérsékelt árakkal rendezik meg a városi napközis tábort.
Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél, de jégeső is előfordulhat.
Több évnyi szünetet követően ismét várják a sportág iránt érdeklődőket a Szepes Gyula Művelődési Központba.
Az Érdi Városgazda aszfaltozott és szórt burkolatú utcákban is dolgozik szerdán.
Videós tudósításunk a rendkívüli közgyűlés csatornapénzvitájáról.
Évente 50-50 ezer forintot fizet vissza az önkormányzat, közműcsatlakozási hozzájárulás formájában.
Győzelemmel zárta a Delta RSE Érd a női NB II-es bajnokságot, így a harmadik helyről előrelépett a másodikra a tabellán.
Mutatjuk az előttünk álló nyári időszakra vonatkozó legfontosabb vízfelhasználási tudnivalókat.
Délután megérkezik a csapadék és néhány fokkal a hőmérséklet is visszaesik.
A testületi ülésen terítéken lesz a Tolmács utcai víztorony is.
Az Érdi VSE az Iváncsa KSE-t fogadta a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban.
Mutatjuk, hogy hol dolgozik kedden az Érdi Városgazda.
A szülők és a gyermekek most már biztonságosan közelíthetik meg az intézményt.
A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel vette kezdetét a kétszintű érettségi.
Egy fontos összekötő utca újult meg az elmúlt időszakban.
Hétfőn még szikrázó napsütés lesz, de kedden nagyot fordul az időjárás.