Érdi alkotó versét szavalta a sztárszínész – videó

Érdi alkotó versét szavalta a sztárszínész – videó

Így hangzik Csuja Imre előadásában az Érdi Himnusz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kovács László idén télen kezdte papírra vetni azokat a sorokat, amelyekből végül megszületett az Érdi Himnusz nevű költemény. László a verset eredetileg német nyelven írta, ami nem véletlen, hiszen családja és munkája révén is sok szálon kötődik Németországhoz.

Sőt, mint tőle megtudtuk, a német irodalomban amúgy is nagy hagyománya van a városokról, régiókról szóló himnuszoknak, vagy ahogy arrafelé mondják, daloknak.
Ugyanakkor a szerző a jól ismert érdi sváb kórusnak, a Rosenbrückének is a tagja, és elmondása szerint az ott megismert művek jelentették számára a közvetlen inspirációt.

„Olyan dalokat is énekelünk, amik érzelmileg nagyon nagy hatással vannak ránk. Ezek főként német népdalok, de vannak magyarországi svábok által írt dalok is, amelyek nagyon szívhez szólóak. Aztán a próbák szünetében elkezdtem a gondolataimat németül leírni, vagyis írtam egy Hanselbeckről, azaz Érdről szóló városi himnuszt, ami annyira megtetszett a társaságnak, hogy kérdezték: Laci, miért nem fordítod le magyarra?”

– idézte fel az ÉrdMostnak az Érdi Himnusz létrejöttének körülményeit az alkotó, aki egyúttal hozzátette, régóta itt él, de még sohasem találkozott a településről szóló lírai darabbal. Így tudat alatt talán ez is befolyásolta, amikor témát választott.

Kovács László a „múzsájával”, azaz a feleségével

Aztán a fordítás elkészült, és – ahogy arról beszámoltunk – a tavaszi sváb bálon a premierre is sor került, a verset maga a szerző adta elő a közönségnek. A pozitív visszajelzések hallatán szinte már akkor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy jó érzés lenne ezeket a sorokat egy igazán nagy név szájából is hallani.

Több ismert színész neve is felmerült, de egy váratlan találkozás eldöntötte a kérdést.

Lászlóék a nagykörűi hétvégi házukban nyaraltak a közelmúltban, ahol egy verses esttel épp akkor lépett fel a Jászai Mari-díjas színművész, Csuja Imre, aki a produkció után az egész estét a helyiek társaságában töltötte. Az így kibontakozó baráti hangulatban szó szót követett, és László megkérdezte Csujától, nem lenne-e kedve az Érdi Himnuszt is elszavalni. Volt.

Kovács László szerint a vers megírása ugyan spontán dolog volt, de annak azért örülne, – ami általában egy himnusz célja is szokott lenni – ha ezzel hozzá tudna járulni az érdiek identitástudatának az erősítéséhez.

Hiszen, mint mondja, Érdnek talán az a legszembetűnőbb vonása, hogy sokan mintha nem éreznék magukénak a várost. Mintha nem az otthonuk lenne, csak itt élnének, fogalmazott.

Az alkotó elárulta, az Érdi Himnusz csak a kezdet, folyamatosan születnek a versek, ezekkel pedig alkalomadtán szintén szeretne majd a nyilvánosság elé állni.

Fotó: Facebook/Kovács László

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email