Harminc tanár, hatvan szülő és tíz-tizenöt középiskolás diák összefogásával szépült meg a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium udvara.
Május 29-én, vasárnap 11 órától többek között kisállat simogatóval, népi játszótérrel, családi vetélkedővel, sétalovagoltatással és egy családi mesemusicallel várják az érdeklődőket Simonpusztára, a Nemzeti Lovaskultúra Központban rendezett Gyermeknapra!
Közösségi gyűlést szerveznek a város jövőjét meghatározó kérdésekben - megtelt-e Érd; hogyan közlekedjünk autó nélkül; mit kezdjünk a gombamódra szaporodó építkezésekkel.
Május 11-én megszületett Gidófalvy Maja, Gidófalvy Attila első unokája. Az idén 70 éves legendás nagypapa nagyon büszke a kicsire, aki már most hasonlít rá, ugyanis hosszú "billentyűs ujjakkal" született.
Júniusban elkezdődik a Fehérvári út – Zámori út kereszteződésének nagyszabású átalakítása, melynek részeként a jelenleg jelzőlámpás csomópontot egy körforgalom váltja fel – számolt be róla közösségi oldalán Csőzik László, Érd polgármestere.
Ez a fő kérdése a Közösségi Gyűlésnek, annak a közösségi kezdeményezésnek, melyben ötven helyi lakos tehet javaslatot arra, milyen irányba fejlődjön Érd.
Nem Bősz Anett lett Érd képviselője a Parlamentben, viszont úgy néz ki, hogy Karácsony Gergely helyetteseként a Főpolgármesteri Hivatalban – egyik feladataként a sokból – alkalma lesz az agglomeráció és a főváros együttműködését erősíteni.
Sohonyai Edit írónő tartott rendhagyó író-olvasó találkozót a Parkvárosi Fiókkönyvtárban fiataloknak.
A lakosság segítségét kérik, hogy felmérjék a levegő minőségét Budapesten és az agglomerációban.
Az elmúlt napok esőzései majd a felmelegedés hatására több helyen is nagyobb számban megjelentek szúnyogok, ami központi védekezést tett indokolttá, ám a keddi esős időjárás miatt elhalasztják az estére tervezett gyérítést.