Menet közben kigyulladt egy személygépkocsi hétfőn délután Érden, a Selmeci utcában. A gépkocsiban ketten utaztak, ők időben elhagyták az égő autót.
December végén, január elején érhet Magyarországra az influenzajárvány, ezért érdemes most beadatni a védőoltást - mondta az egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Hivatalosan is az örökös boldog iskola címmel ismerték el a Bolyai János Általános Iskolát a boldogságprogram szervezői. A boldogságórákat két éve vezették be az iskolában, akkor még csak egy osztályban, ma pedig már huszonkilencben fejlesztik a gyerekek önbecsülését és tanítják őket a boldogságra.
Meghalt 252 beteg, és újabb 5481 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
Szerda reggeltől csütörtök reggelig fokozott vasúti ellenőrzést végeznek a rendőrök a személyszállító
és tehervonatokon. Többek közt az utasok és jegyvizsgálók sérelmére elkövetett jogsértések megelőzése, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megakadályozása a cél.
A múlt heti érdi sütivásár lelkes önkéntesei nem tudnak (,és nem is akarnak) leállni, hiszen sok gyerek vár még segítségre Leventén kívül, itt, Érden és környékén is. Ezért most érdi Imike lakhatási körülményeinek támogatására rendeznek sütivásárt Diósdon november 9-én, szombaton délelőtt.
Idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Diósdon a nemzetközi kórustalálkozót. A rendezvényre vendégkórusok is érkeztek, az egyik az érdi Szirmok Női Kar, a másik pedig a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskórus volt.
Egy fogyasztóvédelmi ellenőrzés során hatvanöt tisztítószer közül tíznél tártak fel hiányosságokat. A legsötétebb képet az ablaktisztító folyadékok mutatták, ezek harmadánál találtak problémát. A folttisztítók viszont makulátlannak bizonyultak. Mutatjuk a kifogásolt és a megfelelő termékeket.
Harmadik karanténja után március 24-én, 16 órától a sereghajtó Békéscsabai ENKSE-t fogadja a női kézilabda NB I 10. fordulójában az ÉRD. Jó előjel, hogy nemrég az ÉRD Arénában magabiztosan verték a viharsarkiakat a Magyar Kupában. A találkozót az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!
A különféle csalásoknak, átveréseknek bárki áldozatul eshet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az áldozatok rendkívül széles körből kerülnek ki, létezik azonban egy különösen sebezhető réteg, ez pedig az idősek csoportja. Nekik szól a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Csalóakadémia című filmsorozata.