Vagyonvédelemről mindenkinek

Vagyonvédelmi tanácsokkal, bemutatóval, szóróanyagökkal várják az érdeklődőket az Érdi Rendőrkapitányság és a polgárőrség munkatársai az Intersparban, ma délután fél háromig, majd 15 órától 17 óráig a diósdi hipermarketben. Kiemelten odafigyelnek az advent idején gyakoribb bűncselekményekre is.

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai prevenciós céllal három helyszínen várják ma az érdeklődőket, ahol a közreműködő szervezetek képviselőivel, a témában jártas szakértőkkel közösen tájékoztatják a lakosságot a vagyonvédelmi lehetőségekről, a mindennapok biztonságáról. A vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalához, a veszélyhelyzetek elkerüléséhez segítséget nyújtanak a Polgárőrszövetség munkatársai, egy vagyonvédelmi cég képviselői, valamint az ifjúságvédelemben jártas pedagógusok is.

A szakemberek hasznos prevenciós tanácsokkal szolgálnak, és bűnmegelőzési kiadványokat adnak át. A helyszínen lehetőség nyílik ingyenes kerékpárregisztrációra (BikeSafe), ami egy esetleges lopás esetén segítheti a kerékpár megtalálását, továbbá igényelhető speciális, az érdeklődő lakóhelyére vonatkozó egyéni vagyonvédelmi tanácsadás is, amely – ha meghagyjuk elérhetőségünket – egy későbbi, előre egyeztetett időpontban, szakemberek segítségével valósul meg.

A mai akció első színhelye Törökbálint volt, cikkünk közzététele idején Érden adnak hasznos tanácsokat, a harmadik állomás Diósd lesz.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink