22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is ételosztás

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is ételosztás

Nemcsak advent idején, hanem egész télen tart a Szociális Gondozó Központ és az egyházak közös ételosztása: az Emma utca 8. szám alatt március végéig minden vasárnap meleg étel várja a rászorulókat, és mintegy kétszáz adagot házhoz is szállítanak. Az idei első ételosztásra tegnap került sor, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő részvételével.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Sok olyan honfitársunk van, akinek nem adatott meg, hogy egészségben, jólétben, biztonságban éljen.  Nem mehetünk el mellettük, nem lehetünk közömbösek irántuk. A magunk szerény eszközeivel – főleg a krízisidőszakban – tennünk kell azért, hogy átvészeljék a nehezebb napokat, és hogy ráébredjenek: nincsenek egyedül – mondta tudósítónknak a kereszténydemokrata politikus, aki ebéd előtt köszöntötte a megjelenteket, és együtt imádkozott velük.

Az ételosztást az Érdligeti Nagyboldogasszony Plébánia közössége finanszírozta, és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is támogatta. A közös ima után babgulyást, péksüteményt, forró teát és lekváros buktát szolgáltak fel az önkéntesek, akik a sátraknál elhelyezett asztalokhoz vitték ki a meleg ebédet (és a repetát is). A fenti menü mellett sok asszony házi süteménnyel is készült – ezeket a házhoz szállított adagok mellé csomagolták be – tudtuk meg Harkai Lászlótól, az egyházközség egyik tagjától.

Paróczai Zoltánné, az ételosztás főszervezője tudósítónknak elmondta: a  2018-as adventi időszakban egyre többen jöttek el a vasárnapi ételosztásokra. Nagyon jó volt, hogy év végén több szervezet is tartott hasonló akciót – tette hozzá.

– Sok helyi vállalkozót megérintett az ételosztásunk, akiknek nagyon köszönjük a segítséget, illetve a felajánlott adományokat. December 24-én is meglepetés várt ránk: a Pataki cukrászdától aznap rengeteg süteményt kaptunk, a Thallo-Food Élelmiszeripari Kft.-től pedig 300 adag töltött káposztát, amint a Szociális Gondozó Központhoz tartozó egységekbe (hajléktalanszálló, családok átmeneti otthona), illetve családokhoz szállítottam ki – tette hozzá Paróczainé, akitől megtudtuk azt is: az idei második vasárnapon az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet oszt majd ételt az Emma utcában.

– Március végéig biztos, hogy lesz ételosztás. Minden érdi egyház csatlakozott az akciónkhoz. Úgy gondolom, ez az összefogás, ami ráadásul több hónapig tart, országszerte egyedülálló – mondta Paróczai Zoltánné, kiemelve: Érden mintegy 200 adagot házhoz is szállítanak vasárnaponként azoknak, akik nem tudnak eljönni az ebédért az Emma utcába. Az egyházak önkéntesei ebben is segítik a Szociális Gondozó Központ munkatársait.  

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email