22_03_29_erdmost_nincskep

Elkezdték kitakarítani a várost

22_03_29_erdmost_nincskep

Elkezdték kitakarítani a várost

Az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület három helyszínen, a madárneves utcákban és a 7-es út melletti területen közel 160 köbméter hulladékot számol fel. A következő két hétvégén újabb civil szervezetek más területeket tisztítanak meg a városban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, három érdi civil szervezet közel tizenötmillió forint támogatást nyert el a Tisztítsuk meg az országot! pályázaton. Ennek részeként március 7-én az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület (ÉRDKöVE) kezdte meg a hulladék felszámolását a város több pontján, így a 7-es út mellett, illetve a madárneves utcák közül a Hattyú és Bíbic utcákban.

Bár a 7-es út melletti vasúti felüljáró körüli terület viszonylag nehezen közelíthető meg, ennek ellenére ottjártunkkor nagy mennyiségű szemétkupac fogadott minket. A hulladék nagy része háztartási jellegű, ugyanakkor ágymatrac, ágy, szélvédő vagy éppen egy halom gumiabroncs is rondítja a területet és építési törmelékből is bőven találni.

Mint Barakonyi-Tóth Viktória, az ÉRDKöVE tagja elmondta, az illegális szemetelők megtalálják az ilyen és ehhez hasonló eldugott helyeket. Hozzátette, becsléseik szerint a három területen összesen 150 köbméternyi hulladékot számolnak fel az egyesület tagjai.

Elmondta azt is, az elnyert támogatásból finanszírozzák a szemétszedők gumikesztyűit és ellátását, valamint a hulladék elszállítását és megsemmisítését is.

Barakonyi-Tóth Viktória a szemétszedés első órájával kapcsolatban azt mondta, azt tapasztalják, hogy bár folyamatosan szedik a szemetet, mégis olyan, mintha nem is szedtek volna semmit, olyan mennyiségű a hulladék.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email