22_03_29_erdmost_nincskep

Csillagvirág-szőnyeg a szigeten – vasárnapi túra a kertbarátokkal

22_03_29_erdmost_nincskep

Csillagvirág-szőnyeg a szigeten – vasárnapi túra a kertbarátokkal

Az Érdi Kertbarát Kör március 10-én, délután két órától tartja hagyományos Csillagvirág túráját a Beliczay-szigeten. A séta Németh Antal vezetésével a volt termál hotel parkolójából indul majd. A kirándulás ingyenes, a kertbarátok minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ötödik éve már, hogy a kertbarátok kora tavaszi sétát szerveznek a Beliczay-szigetre, Németh Antal vezetésével. Idén is a volt termál hotel parkolójában lesz a gyülekező, két órakor; a túrázók negyed háromkor elindulnak, és a Tőzike tanösvényen elmennek a pihenőházig.

– Gyönyörű virágszőnyeg várja ilyenkor a kirándulókat. Tömegesen nyílik a védett ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) és az odvas keltike (Corydalis cava). Kis szerencsével többféle madarat is megcsodálhatunk, akár a köröző réti sast is megpillanthatjuk – de a fészkelőhelye közelébe semmiképp sem megyünk. A pihenőházig eljutva elmegyünk a sziget legidősebb fája mellett, ami egy villámsújtotta jegenyenyár – százötven-kétszáz éves lehet. A pihenőhelyen megállunk egy kicsit, megesszük a magunkkal hozott elemózsiát, beszélgetünk. Túránk megszokott része, hogy összeszedjük a pihenőhelyen heverő szemetet, és kivisszük a sziget bejáratáig, hogy akik utánunk jönnek, tiszta területet találjanak. A pihenőhelyről lesétálunk a Duna-partra, és a hömpölygő folyó mellett elmegyünk a sziget közepén lévő vízbefolyásig, és annak partján térünk vissza a termál hotelhez. Aki szeretne, lesétálhat a régi kikötőig, és a Molnár utcán át térhet vissza a kiindulási pontra – részletezte a mintegy három órás (sötétedésre befejeződő) kirándulás programját Németh Antal, aki segítőivel együtt vezeti majd a túrát, és megismerteti a résztvevőket a sziget történetével is.

– Nincs szó nehéz terepről, az utak jelenleg jól járhatók, a karonülőtől a nyolcvanévesig minden korosztályt szeretettel várunk. A réteges öltözködés és a vízhatlan cipő elengedhetetlen, főleg, hogy várható egy kis eső vasárnap délutánra; ez azonban minket nem ijeszt el – tette hozzá a Kertbarát Kör vezetője.

A Csillagvirág túra a kertbarátok egyik legnépszerűbb rendezvénye; tavaly több mint negyvenen vettek részt rajta.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email