Karambol miatt három kilométeres sor alakult ki a 17-es kilométernél.
Címkék: katasztrófavédelem
A füstérzékelők időben jelzik a bajt, így könnyen elkerülhető a katasztrófa.
Érden, a Budai úton egy Fiat motorterében csaptak fel a lángok.
Egy sérültet kórházba kellett szállítani a baleset után.
Több korom rakódik le az olyan rendszerben, amelyben nedves fát égetnek.
Harmadjára tartottak rendvédelmi napot Simonpusztán, ahol a rendőrök mellett a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a honvédség, sőt még az adóhatóság munkatársai is bemutatkozhattak.
Csütörtök délután két egybeépített, budaörsi családi ház tetőszerkezetében csaptak fel a lángok, amelyet öt vízsugárral oltottak el a tűzoltók.
Erre figyelmeztetett az az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Rózsa Gábor, aki felhívta a figyelmet, hogy gáztűzhelyeket elhelyezni és működtetni csak úgy lehet, hogy a szellőztetés biztosított legyen, hiszen a gáz elégetéséhez szükséges oxigént az adott helyiségből vonja el, és az égéstermék is a lakásba távozik.
A lángokat öt vízsugárral és egy munkagép segítségével oltják az érdi hivatásos, valamint a martonvásári önkéntes tűzoltók, de a helyszínre tartanak a fővárosi hivatásos tűzoltók is.
A katasztrófavédelem egységes hívószámot vezet be a hozzá érkező téves tűzátjelzések lemondására.