kidoltfa_230205

Késő estig dolgoztak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán

kidoltfa_230205

Késő estig dolgoztak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán

A megyében Érdről és környékéről érkezett a legtöbb bejelentés.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pest vármegyét sem kímélte az országon átvonuló vihar. A tűzoltókhoz több mint százötven bejelentés érkezett a megyében, és száznál is több helyszínre kellett kivonulniuk.

Kidőlt fák, letört ágak, szél által megbontott tetőszerkezetek adtak munkát a hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltóknak – zudtuk meg Csámpai Attilától, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől, aki elmondta azt is:

a legtöbb bejelentés – 80 és 90 között – az Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség területéről érkezett.

Február 4-én főleg Érden okozott károkat a viharos erejű szél: a kidőlő fák megrongálták a vezetékeket, háztetőket, illetve eltorlaszolták az úttestet – tudtuk meg a kirendeltség ügyeletesétől.

Egész Érd érintett volt: többek közt a Páva, Maros, Tárnoki, Törökbálinti, Madách, Csilla, Hivatalnok, Petőfi, Szövő, Tolmács, Balatoni, Kócsag és Csér utcákba vonultak a tűzoltók, reggel nyolctól késő estig.

Ilyenkor elhárítják a közvetlen élet- és balesetveszélyt, azaz a kidőlt fákat eltávolítják a háztetőről, vezetékről, de a kidőlt fa feldarabolása, elszállítása már nem az ő feladatuk.

„Jó lenne, ha a lakosok jobban odafigyelnének a rossz állapotban lévő, illetve nagyon magas fákra, nemcsak akkor intézkednének, ha már dől, vagy bontja a tetőt – jegyezte meg a Katasztrófavédelem munkatársa.

Szombaton reggeltől estig vonultak az érdiek, és vasárnap sem pihenhettek: ma két fa dőlt ki Törökbálinton, az egyik helyszínen egy tizennégy méter magas példány, ami egy villanyoszlopot is eltört, így az elektromos művek szakemberei is a helyszínre érkeztek.

Fotó: Bredák Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email