A Szociális Gondozó Központ Topoly utcai intézményében jelenleg 55, az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezetnél pedig tizenhét ukrajnai menekültet látnak el, de a segítségre folyamatosan szükség van.
Címkék: jótékonyság
Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában munkatársaink Kertész Ferenccel, az Érdi VSE labdarúgócsapatának csapatkapitányával beszélgettek arról, hogy hogyan és miért segítenek a menekülteknek.
Az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet köszönettel fogadja önkéntesek segítségét a menekültek ellátásában, és nagy szükségük van adományokra, anyagi segítségre is.
Jótékonysági céllal rendezik meg Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját, amelyen a gasztronómiai programok mellett koncertekkel, színházi előadásokkal, kézművesvásárral és lovasbemutatókkal is várják az érdeklődőket március 25-27. között Simonpusztán.
Tizenkilenc gyermek érkezett Ukrajnából csütörtök éjfélkor Érdre, a Szociális Gondozó Központba. Az árva gyermekek alig egy napot töltenek az intézményben - csak megpihennek a hosszú út előtt.
A ZeneVarázslat Mozgalom, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Református Szeretetszolgálat országos programot hirdetett, "Lélekhíd" elnevezéssel, amihez a Lukin AMI is csatlakozott. Két hangversenyt rendeztek, illetve rendeznek pénteken, a kárpátaljaiak megsegítésére.
Április 8-án 15 és 17 órakor egyszerre szólalnak meg a hangszerek az egész országban, amelyhez az érdi zeneiskola is csatlakozott. A hangversenyen adománydobozt helyeznek el, melynek bevételét a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségével juttatják el Kárpátaljára.
Múlt heti számunkban részletesen írtunk arról, mitől és mennyire szennyezett Érd levegője. Most a szociális oldalt vesszük górcső alá: azokat, akik azért tüzelnek hulladékkal, mert nincs gázuk, a villany drága, a tűzifa pedig elfogyott (ha volt egyáltalán), és még mindig jobb a bűz, mint a hideg.
Valentin-napi jótékonysági veterán autós fotózást rendeznek február 13-án 10 és 14 óra között a Sóskúti úton, ahová nem csak házasulandó párokat és szerelmeseket várnak, hanem mindenkit, aki szívesen fotózkodna az autócsodákkal, illetve támogatná az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítványt.
Az Érd Körbe Egyesület idén 20 éves. Ennek megünneplésére a tavaszi, hagyományos Érd Körbe kerékpáros felvonulás mellett színes programokkal készülnek a velük ünneplők számára.