Az Érd és Térsége Mentőszolgálatért Alapítvány adományok útján jutott hozzá egy páciens monitorhoz, melynek segítségével a beteg szállítása közben különböző paramétereket lehet ellenőrizni. Minderről Kőszegi Béla alapító beszélt az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában.
Címkék: egészségügy
Egy új kormányrendelet szerint a szakrendelők nem maradnának az önkormányzatoknál, a jogszabály a területileg illetékes kórház irányítása alá rendelné azokat. Csőzik László, Érd polgármestere azt mondta, a döntés jó, viszont megkésett és rosszul szervezett.
Bárány Zsolt, a dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója köszönetét fejezi ki a rendelő csapatának, az ÁNTSZ dolgozóinak, a gyermek háziorvosoknak és a beoltottaknak, amiért zökkenőmentesen zajlott le 1032 ember oltása a rendelőben.
Elkezdődött az oltás a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben, ahol két nap alatt 1032-en kapják meg a Pfizer/BioNTech oltóanyagát, azonban Bárány Zsolt főigazgató még nem tudott konkrétumokkal szolgálni, hogyan folytatódik az oltás az intézményben.
Két nap alatt 1032 Pfizer/BioNTech vakcinát adnak be a 60 év feletti, oltásra regisztrált és értesített lakosoknak a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. Csőzik László polgármester az oltakozók türelmét kéri, mert az oltásra fél-egy órát várakozni kell.
Mint korábban beszámoltunk róla, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben pénteken és szombaton több mint ezer, 60 év feletti lakost oltanak be koronavírus elleni vakcinával. Az intézmény vezetősége újra hangsúlyozza, hogy csak azok jelenjenek meg az intézményben, akik értesítést kaptak.
A demencia egy olyan jellemzően genetikai eredetű betegség, amely kezdetben a rövid- majd a hosszútávú memóriában okoz zavart, de a betegség előrehaladtával a mozgás és a beszédképességet is érintheti. Viszont sokat tehetünk érte, hogy minél később jöjjön elő és minél kisebb mértékben fokozódjon.
A harmadik hullám felfutó szakaszában vagyunk, ezt Dr. Varga Dániel, diósdi háziorvos is tapasztalja, aki arról számolt be az Érd TV munkatársainak, hogy csak ő napi 10-15 tesztet kér. A legtöbb beteg jelenleg a 30-50 év közötti korosztályból kerül ki. Jó hír, hogy közel 400 főt már beoltott.
1032 Pfizer/BioNTech oltást adnak be március 19-én 13 és 19 és 20-án 8 és 19 óra között a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. Bárány Zsolt főigazgató közölte, a 60 évnél idősebb, oltásra regisztrált lakosok értesítéséről és beosztásáról később kapnak és adnak tájékoztatást.
Az Érd És Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány páciens monitor megvásárlásához kér segítséget, hogy biztonságosabbá tegyék a betegek kórházba juttatását. A strapabíró, modern készülék ára közel 1 millió Forint.