22_03_29_erdmost_nincskep

A végtisztességnek talán nem a cégek harcáról kellene szólnia

22_03_29_erdmost_nincskep

A végtisztességnek talán nem a cégek harcáról kellene szólnia

Rendőrségi nyomozás, önkormányzati vizsgálat és pereskedés a hantok felett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy tettlegességig fajuló szóváltással kezdődött minden. Egy férfi megütött egy másikat. Volt már ilyen sokszor a világtörténelemben, esetünkben azonban ez az egyik legnagyobb érdi temetkezési szolgáltató irodájában történt. Aki kapta az ütést, felmondott, és utána kapta az újabb pofont: azzal szembesült, hogy valaki hamisította az aláírását a szerződésén és a bérjegyzékein – legalábbis ez olvasható a birtokunkba került rendőrségi dokumentumokban. Az ügyből rendőrségi nyomozás lett, és olyan lavinát indított el, ami megrengetheti a szóban forgó temetkezési szolgáltatás tíz évig bebetonozottnak tűnt helyzetét Érden.
Ennyi a történet bulvár része. Ha azonban a dolgok mélyére nézünk, azt is megláthatjuk, hogyan működött a „temetkezési biznisz” Érden az elmúlt tíz évben. Az érintett szolgáltatóval az Érdi Közterület-fenntartó Intézet (ÉKFI) még 2010-ben 15 évre szóló alvállalkozói szerződést kötött, ezért nem volt meglepő, hogy az ügy kirobbanása után Csőzik László polgármester vizsgálatot rendelt el.

Lapunk megkeresésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya megerősítette, hogy az Érdi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást 2020. július 16-án, amely – egyelőre ismeretlen tettes ellen – jelenleg is folyamatban van. A nyomozók több tanút meghallgattak, és egyelőre senkit sem gyanúsítottak meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy információink szerint a feljelentő később egy másik temetkezési szolgáltatónak lett a munkatársa, amit a feljelentett cég egyik szintén korábbi beosztottja alapított.
Megkerestük az ügyben a szóban forgó temetkezési szolgáltatót is, amelynek vezetője azt mondta, nincs tudomásuk folyamatban lévő büntetőeljárásról, és a társaságot sem az Érdi Rendőrkapitányság, sem más nyomozati szerv nem kereste meg. Azt azonban határozottan állítják, hogy közokirat-hamisítást nem követtek el.

Egy cég mind fölött
Ahhoz, hogy jobban megértsük a történetet, tudni kell, hogy az érdi köztemető a város önkormányzatának tulajdona. Fenntartása az Érdi Közterület-fenntartó Intézethez (ÉKFI) tartozik az ide vonatkozó önkormányzati rendeletek alapján. 2010 előtt az ÉKFI a temető ravatalozójának kellékeit bérbe vette (havi 30 ezer forintért) a SZIGÜ Pest Megyei Temetkezési  részvénytársaságtól. Az erről szóló szerződést az ÉKFI 2010. szeptember 21-én felbontotta, október 2-án pedig alvállalkozói szerződést kötött a szóban forgó temetkezési szolgáltatóval.
Az alvállalkozói szerződésben gyakorlatilag azt rögzítették, hogy a temetkezési szolgáltató nettó 2 300 000 forintból felújítja a ravatalozót és annak kellékeit, ezzel egyidejűleg, 2025 októberéig kizárólagos jogot kap a temetőben lévő ravatalozó és hűtő üzemeltetésére, a sírásásra, sírnyitásra, az ezekhez kapcsolódó síremlékmű-bontási feladatok ellátására, sírgondozási munkálatok elvégzésére. Illetve azt, hogy ezek díjait jogosult közvetlen az igénybe vevőktől beszedni. (A közérthetőség kedvéért: ha a fenti összeget elosztjuk, kiderül, hogy a cég kevesebb mint havi 13 ezer forintot fizetett mindezért.)
A kizárólagosságot annak ellenére kapta meg a temetkezési szolgáltató, hogy a köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet határozottan előírja, hogy az üzemeltető (azaz az ÉKFI) „minden temetkezési szolgáltató részére egyenlő módon, jogellenes hátrányos megkülönböztetés nélkül biztosítja a temetkezési szolgáltatások ellátásához szükséges feltételeket”. A temetkezési szolgáltató szerint az ÉKFI azonban úgy ítélte meg még 2010-ben, hogy ez kell a „temettetési feladatok szakszerű és mindenki számára a lehető legmegfelelőbb lebonyolításához”.

Iroda a ravatalozóban, sírásás 280 ezerért
A cég az ÉKFI-től, szintén a fent említett szerződésben rögzített módon, havi 50 ezer forint+áfa és rezsiért bérelt irodát, meglehetősen előnyös helyszínen: az Ercsi úti temető ravatalozójának épületében. Közben megkapták a köztemetések elvégzésével járó feladatokat is, ezt már pályáztatásos eljárás keretében, illetve az önkormányzat VIP-temetéseit is. A cég tehát  megkerülhetetlen lett az elmúlt tíz évben. Az általunk megkérdezett többi érdi temetkezési szolgáltató úgy nyilatkozott, hogy az iroda helyszíne és a kizárólagosság miatt is kivételezett helyzetben volt a társaság, ez pedig számos konfliktust szült. Így történhetett az is, hogy egyes esetekben elszabadultak a sírásások költségei. Arra hivatkozva például, hogy géppel kell kiásni a sírt a talaj szerkezete miatt, egy 2020. július 28-ai temetésen 280 ezerért ásattak ki markolóval egy dupla sírt. Igaz, ebben benne volt a földszállítás díja is, de ez még így is jóval magasabb összeg, mint amit az önkormányzati rendeletben megállapítottak.
A SZIGÜ Pest Megyei Temetkezési Részvénytársaság akkori vezetője, Szegedi István 2011-ben levélben hívta fel a figyelmet egy másik furcsaságra. Az önkormányzat minden képviselőjéhez eljuttatott levélben az áll, hogy az orvosi ügyeleti időben elhunytak 99 százalékánál az ügyeletes orvos a szóban forgó temetkezési szolgálatot értesíti. Egy korábbi Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő kérdésünkre elmondta, hogy emlékszik az esetre, és azt is hozzátette, mindenki tudott annak valóságtartalmáról. A levélből, emlékei szerint, azonban nem lett ügy, vizsgálat sem indult, és a kérdés a testület (közgyűlés) elé sem került. Egy másik temetkezési szolgáltató azt mondta el, hogy abban az esetben, ha az ügyeleti idő alatt elhunytakat a szóban forgó társaság már elszállította, de annak hozzátartozói mással, például vele akarták rendezni a temetést, 100 ezer forint beszállítási díjat számoltak fel.

A dolog másik, nem elhanyagolható része, hogy az Ercsi úti köztemető és ravatalozója Érd megyei jogú város tulajdona, így felvetődik a kérdés, hogy az annak használatából származó bevételek közpénznek számíthatnak-e? A szolgáltató alvállalkozói szerződésében azt rögzítették, hogy ennek bérleti díját, a sírásás, exhumálás és hűtőhasználat díját ők maguk jogosultak beszedni. A ravatalozó bérleti díja időközben felkúszott 8500 forint/ óra+áfáról 28 000 forint +áfára úgy, hogy legfeljebb 2 órára vehették bérbe. Az ÉKFI-től azt az információt kaptuk, hogy havonta körülbelül 40 temetést tartanak Érden. Persze minden temetés más és más, az azért leszűrhető ebből az egész történetből, ahogy arra Somogyi Tamás, az ÉKFI jelenlegi megbízott intézményvezetője rávilágított, hogy „a temetkezési szolgáltató tíz évvel ezelőtt 2,3 millió forintos invesztícióval (a ravatalozó és kellékeinek felújításáért) olyan lehetőséget kapott, aminek köszönhetően az összes lényeges temetői szolgáltatás egyedül nála koncentrálódott”.

T. Mészáros nem emlékszik
Somogyi Tamás elmondta, hogy miután Csőzik László vizsgálatot rendelt el, az ÉKFI jogi képviselője is áttanulmányozta a rendelkezésre álló iratokat. Ezek között azonban sem meghívásos, sem közbeszerzéses pályázatot nem találtak, illetve maga a temetkezési szolgáltató sem tudott beszámolni arról, hogy létezett volna ilyen dokumentum. A temetkezési szolgáltató szintén megerősítette, hogy a szerződés létrejöttét nem előzte meg közbeszerzési eljárás, de azzal érvelnek, hogy az ÉKFI mint megbízó, a szerződés megkötésekor hatályban lévő, a közbeszerzésekről szóló törvény alapján úgy ítélte meg, a közbeszerzési eljárás mellőzésével is lehetősége van szerződést kötnie.
T. Mészáros Andrást, aki 2010-ben polgármester volt, szintén megkérdeztük arról, volt-e pályáztatás 2010-ben? Ő azt mondta, nem emlékszik, ennek utána kell néznie, mert biztos nyoma van, ha volt, vagy ha nem volt pályázat kiírva. „Mi 2007 januárjától 2019 őszéig nagyon sok kisebb-nagyobb beruházást, átszervezést, kisebb-nagyobb feladat ellátását, kiadását, kiszervezését végigvittük, és mindegyikre természetesen nem emlékezhetek, de utána kell nézni” – mondta. Annak is utána kéne néznie – tette hozzá –, hogy a ravatalozó bérleti díja közpénznek minősül-e? „Azóta eltelt tíz év, és nem is ez volt talán a legfontosabb feladatunk, hogy ezt hajszálpontosan kívülről tudjuk” – jelentette ki a korábbi polgármester.

Az Érdi Újság úgy tudja, az ÉKFI jogi képviselője az iratok tanulmányozása után arra jutott, hogy az ÉKFI és a cég közti szerződés semmis, mert az úgynevezett koncessziós szerződés volt. Azaz annak időtartamára és az összegére tekintettel kötelező lett volna közbeszerzéssel kiválasztani a szolgáltatót. Ez azonban nem történt meg. Az ÉKFI tehát október 1-jétől felbontotta a szerződést a temetkezési szolgáltatóval, semmisnek nyilvánítva azt, amit viszont a temetkezési szolgáltató nem fogadott el. Szerintük a felmondás minősül érvénytelennek, mert az ÉKFI hivatkozási jogalapjához képest ezt csak és kizárólag a Közbeszerzési Döntőbizottságnak állna jogában megtenni, ezért az igazságszolgáltatáshoz fordulnak.
Somogyi Tamás lapunknak elárulta, hogy az ÉKFI tervei szerint a jövőben nem fogják kiadni a temetkezési szolgáltatóknak a feladatoknak azon részét, amit ők maguk is meg tudnak oldani.
Október 1-jétől a SZIGÜ Kft. foglalkozik a halotthűtő üzemeltetésével és az exhumálásokkal, a ravatalozók üzemeltetését és egyéb feladatokat viszont az ÉKFI fogja végezni.

Ravatalozás közben jöttek a magnóért
A végtisztességnek talán mégsem a pénzről és cégek harcáról kellene szólnia, hanem arról, mit kaphat egy ember az élete végén, és mit az itt hagyott hozzátartozók. Megkérdeztük a véleményét azoknak, akik a szóban forgó temetkezési szolgáltatót bízták meg elhunyt rokonaik, szeretteik temetésével. Volt olyan közöttük, aki elmondta, bár nagyon drága volt a temetés, de kapott róla számlát, és a sírkő kivételével elégedett volt a szolgáltatással. Másikuk arról számolt be, hogy nem kapott számlát, csak nyugtát, de emiatt nem tett panaszt a cégnél, mert, mint mondta, „ez a gyász időszaka. Az ember el van foglalva azzal, hogy gyászolja azt, aki elment, és nem tud odafigyelni mindenre, például arra, hogy kérjen külön számlát a temetésről.” Volt olyan is, akiben egyértelműen nagyon rossz emlékeket hagyott az, ahogy a cég lebonyolította rokonának a temetését. Ők hiába fizették ki, hogy zene szóljon a ravatalozóban, egyszer csak jött a cég egyik munkatársa, és míg ők a ravatalozóban gyászoltak, kihúzta a magnót, és magával vitte azt, mondván, szüksége van rá. Egy konkurens temetkezési vállalkozó egyik ügyfele pedig arról panaszkodott, hogy bár szerette volna felkérni a búcsúztatásra azt a református lelkipásztor, akinek a gyülekezetébe tartozott, a lelkipásztor, állítása szerint, azt mondta, nem vállalja az elhunyt búcsúztatását, ha nem a felesége cégénél (a szóban forgó temetkezési szolgáltatónál) temetik el a rokonukat.

Az már sosem fog kiderülni, mi történt volna, ha a temetkezési szolgáltató egyik munkatársa nem üti meg a másikat, és ezzel nem indítja be a lavinát. Mint ahogy az sem, mi lett volna, ha annak idején megtörténik a közbeszerzéses eljárás vagy a meghívásos pályáztatás. Vannak jól működő példák is. Budaörsön például teljesen más konstrukcióban dolgoznak. Itt mindent a Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (BTG Kft.) kezel, a szóban forgó temetkezési szolgáltató pedig itt csak egy a sok hasonló szolgáltató közül, akik szakfeladatot látnak el, amiről pedig a BTG állít ki számlát. Marad tehát a kérdés: mi lehetett az oka annak, hogy Érden nem hasonlóan szabályozott keretek között működött a temetkezés
az elmúlt tíz évben?
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email