22_03_29_erdmost_nincskep

Már a Szikrának gyűjt a Civil Licit

22_03_29_erdmost_nincskep

Már a Szikrának gyűjt a Civil Licit

Negyedik hónapjába lépett az a Civil Licit, melyen az árverésre bocsátott termékekkel egy-egy érdi alapítványt, egyesületet támogathatnak a termékeiket elárverezők. Júliusban az adományok az autista gyermekek táboroztatását segítő Szikra Tehetséggondozó Egyesülethez kerülnek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi Mentőalapítvánnyal indult, aztán a veszélyhelyzet alatt a Tündérpakk Alapítványnak, legutóbb pedig a Sirius Állatmenhelynek tartottak gyűjtést. Utóbbiak számára 302.100 forintot gyűjtöttek össze, amelyet ivartalanításra fordít a Sirius, hogy kevesebb kóbor állat legyen Érden.

„Nehezen indult be az gyűjtés, de a végére lendületbe jöttek a felajánlók és a licitálók is, úgyhogy végül 302.100 forintot sikerült gyűjtenünk” – mondta az elmúlt hónap tapasztalatairól a Civil Licit alapító tagja, Virlics Emese.

Júliusban a gyűjtés kedvezményezettje a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, amely nemrég kért segítséget, hogy negyven érdi autizmussal élő kisgyerek számára biztosítson kéthetes fejlesztő tábort augusztusban, hiszen a járvány ideje alatt a gyermekek nem kaptak specifikus fejlesztést, oktatást.

A helyszínt a Szepes Gyula Művelődési Központ biztosítja, az egyesület azonban nem tudja kifizetni az autista gyermekek fejlesztéséhez, ellátásához szükséges gyógypedagógusokat, asszisztenseket. Az elmúlt hetekben is érkeztek felajánlások, Bősz Anett országgyűlési képviselő 100 ezer forinttal négy gyermek táboroztatását támogatta, míg a Szövetség Érdért frakció tagjai 230 ezer forintot adományoztak, mellyel tíz gyermek táborozása biztosított.

„Azért döntöttünk mellettük, mert ez halaszthatatlan. Nyári táborozásról van szó, ezért úgy döntöttünk, belevágunk, hiszen később már nem lesz aktuális. Zádori Henrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület egyik alapítója keresett meg minket, hogy szeretné a segítségünket kérni ebben, ő pedig mindhárom eddigi gyűjtésünknél aktív résztvevője volt a felajánlásoknak és a licitálásoknak is.”

A Civil Licit ehavi célja, hogy legalább 250 ezer forintot gyűjtsön össze az árverésre bocsátott termékekből, ezáltal újabb tíz autista gyermek táborozhat ingyenesen. De természetesen, ha ennél nagyobb összeg folyik be, azt sem bánják, csupán több gyermek jut táborozási lehetőséghez.

A már 1200 fő feletti taglétszámmal bíró Civil Licit csoport szabályai nem változtak: a licitben érdekelt nyertes vevő a vételi árral kapcsolatban vállalja, hogy a nyertes összeget közvetlenül az alapítvány bankszámlaszámára utalja, az erről szóló bizonylatot, elektronikus banki kivonatot, sms értesítésről szóló képmentést vagy egyéb igazoló dokumentumot bemutatja, vagy hitelt érdemlően bizonyítja az utalás megtörténtét – olvasható a csoport bemutatkozásában. Azoknál a liciteknél, amelyekre a megadott határidőig nem érkezik ajánlat, két lehetőség van: egyrészt megkérdezik a felajánlót, szeretné-e meghosszabbítani a határidőt, másrészt alapítvány váltás esetén hó végén a liciteket át lehet vinni a következő hónapra, a következő kedvezményezettel.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email