Az elmúlt időszakban több jelzés érkezett a rendőrségre olyan esetekről, amikor szélhámosok jellemzően 55-60 év feletti emberektől akarnak pénzt kicsalni a társkereső, illetve közösségi oldalakon keresztül, nagy érzelmeket tettetve. A jelenséget romantikus csalásnak nevezték el.
Author: info@erdmost.hu
Polgármesteri elismerésben részesítette Forrai Mónikát Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere, miután a fiatal lány eloltotta az egyik szomszédos lakás konyhájában kiütött tüzet, és még az ott lakó nénit is kihozta a lakásból.
Az érdi Modern Városok Program gazdaságfejlesztési részprogramját véleményezte Simó Károly, az érdi FIDESZ-KDNP szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Véleményük szerint több beruházás veszélyben van.
A március végi, balatonboglári országos diákolimpiai döntőre való felkészülés jegyében rendezi meg Kard Ki Kard Kupáját az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya és az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola.
Rendhagyó módon, nem egy kiállítás megnyitásával, hanem zárásával nyitják újra Törökbálinton a Falumúzeumot: Vincze Petronella Itt és most című kiállításának finisszázsára május 9-én, 16 órai kezdettel kerül sor.
Nem füstbement, hanem inkább abból jött a terv, ami most megvalósulhat Érden: pár hét, és betiltják az avarégetést. Sűrítik a zöldjáratokat, és bevezetik a környezetbarát gyűjtőzsákot.
Nyílt rapid sakkversenyt rendez március 15-én az Érdi VSE sakk szakosztálya az Ercsi úti Sporttelep klubhelyiségében.
Nem volt nehéz az idei magyar középszintű érettségi - nemcsak a szakmabeliek, hanem a diákok is így látják. Az Érdi Televízió gárdonyis érettségizőket kérdezett, milyennek találták a feladatokat, és hogy tudtak felkészülni az idei rendhagyó tanévben.
Amennyiben az Európai Gyógyszerügynökség megadja az engedélyt a Pfizer részére, a 12-15 évesekre is kiterjesztik a koronavírus elleni védőoltást. Kedden a Pfizer vakcinájából 334 ezer érkezik, ezt a pedagógusok oltására használják majd fel.
A tabella negyedik helyén álló DVSC-Schaeffler vendégeként vív rangadót az ötödik helyezett ÉRD a K&H női kézilabda liga 18. fordulójában, március 6-án, 18 órától.