gundi2

Akit támogatnak, attól előbb-utóbb kérni is fognak valamit

Mostanában nagyon elfoglalt. Amióta nem kis feltűnést keltve kilépett a közmédiából, és szabadúszó lett, nincs állása, de rengeteg a munkája. Egyik tévéstúdióból megy a másikba; egyszer sportriporter, másszor játékmester egy vetélkedőben.

Közben pedig egy liberális szellemű, keresztény internetes blog munkatársa és egyik arca.  Mégis első szóra jött, amikor az Érdi Újság interjút kért tőle.  Még szép – mondhatnánk –, hiszen ő maga is érdi. De nem mondjuk, inkább kérdezzük.

Interjú Gundel-Takács Gáborral

 

Ma egyike vagy a média mindeneseinek: vezetsz sportműsort, vetélkedőt, közben a SZEMlélek blogon vallasz a hitedről és beszélgetsz közügyekről. Mennyire tudatos ez a sokszínűség a pályádon? Ha tíz éve azt kérdezik, mi mindent szeretnél csinálni ma, nagyjából ugyanezt mondtad volna?

Én fatalista vagyok, mondhatnám, és ez magyarázza is, miért alakult így a pályám. Minden, ami sikernek mondható, azt elém hozta az élet, és minden, amit terveztem vagy nagyon akartam, kitaláltam, az valahogy nem sikerült.

Van ennek valami oka?

Ha már a hitről beszélünk, azt hiszem, hogy a Jóisten mindenkinek ad valamilyen tehetséget, csak sok ember nem tudja a meglévő tehetségét értékké konvertálni, és ettől szenved. Lehet, hogy simán leéli az életét, de marad benne elégedetlenség. Találkoztam már boldog recepcióssal, aki soha nem akart más lenni, és teljesen jól érezte magát a bőrében. Egyszer egy vetélkedőben elém került egy játékos, aki elmesélte, hogy mérnök volt, szerette is a szakmáját, de világéletében sajtot akart készíteni. Aztán eljött egy pillanat, amikor mindent feladott, amit addig csinált, kilépett a cégétől, elment sajtot készíteni, és azóta boldog.

Te mikor jöttél rá, hogy sajtkészítő vagy?

Hogy neked miben van tehetséged, az abban nyilvánul meg, milyen késztetések munkálkodnak benned. Mire vagy kíváncsi? Én a színházra voltam. Már általános iskolában ez vonzott, versmondóversenyek, ünnepségek, ahogy kell. Az érettségi után ezért is felvételiztem a színművészetire. Négyszer. Ahogy a mellékelt ábra mutatja – sikertelenül. Viszont a tévé, amit egyáltalán nem akartam, összejött. Teljesen véletlenül. De ezt az egészet csak azért mondom el, mert biztos vagyok benne, hogy a magunkfajta újságíróban és a színészben ugyanaz a két késztetés munkál. Az egyik a vizsgálódás, a kutakodás, hogy milyen is ez a világ, amelyben élünk. A másik: elmesélni ezt másoknak. Engem a Jóisten aztán a színházból a tévé felé pofozgatott, ez lett végül az én sajtkészítésem.

És boldog sajtkészítő lettél?

Igen, azt gondolom, a tévében a helyemen vagyok. És bár sokat járok színházba, sosem néztem ábrándozva a színészt a színpadon, hogy istenem, én ezt sokkal jobban játszanám. A fiataloknak is mindig ezt mondom, figyeljék a bennük lévő késztetéseket, és sose hagyják magukat eltéríteni.

Amikor te indultál, könnyebb vagy nehezebb volt boldogulni ezen a pályán, mint ma?

A nyolcvanas évekről beszélünk, és annyiban mindenképpen nehezebb volt, hogy egyetlen hely volt, a Magyar Televízió. Aki tévézni akart, az oda pályázott. Bekerülni egy szerkesztőségbe sokkal nehezebb volt, mint ma. Mikrofont kapni a kézbe pedig elképesztő kitartást és persze némi tehetséget igényelt. Ugyanakkor az volt az előnye, hogy végigjárhattuk a szamárlétrát, és tanulhattunk a szakma legjobbjaitól. Ma nagyon sok fiatalnak okoz kárt, hogy túl korán kap meg bizonyos feladatokat. Amelyekkel később talán megbirkózik, de az alapokat nem kapja meg. Hiányoznak a valódi műhelyek. Túlságosan gyorsan nőtt meg ez a piac, egyre több a szerkesztőség, ezzel párhuzamosan a munkalehetőség is, de a fiatal kollégák sokszor csak egymástól tanulhatnak, az öregek meg nincsenek sehol se.

Mi lett az öregekkel? Elüldözték őket? Vagy egyszerűen kikoptak?

Nem tudnám ezt pontosan megválaszolni, de az tény, hogy például az én korosztályom nagyon kevés emberből áll a sportkommentátori szakmában, és az a kevés ember alig néhány csatornára koncentrálódik. A fiatalok 20-25 meccset közvetítenek havonta, ami rettentően sok. Ennyivel megutálhatja a focit az is, aki egyébként imádja. De azt gondolom, a Jóisten jól rendezi el ezeket a dolgokat is, mert ha megadja a tehetséget, megadja a lehetőséget is hozzá. Persze a munkát így sem lehet megspórolni. Kérdezted, hol leszek tíz év múlva. Nem tudom, de nem is érdekes. Sokkal jobban szeretem átélni és élvezni a dolgokat, mint efféle célokat kitűzni. Most például a legérdekesebb kérdés a magam számára, hogy tartogat-e még nekem valamit a televíziózás. Tartalmat persze fogunk gyártani még sokáig, mert arra mindig szükség lesz. De vajon lesznek-e olyan vetélkedők, amilyenekben én otthon érzem magam?

Nagyon csalódott leszel, ha egyszer vége lesz ennek a pályaszakasznak?

A hit azt is jelenti, hogy tudni kell elengedni a dolgokat, amikor végük van. Ha erre képtelenek vagyunk, az is boldogtalansághoz és diszharmóniához vezet.

Legendásan nem pártpolitizálsz nyilvánosan. Ez azért van, mert nincs véleményed a politikáról, vagy mert ezt meghagyod a magánéleted részének?

Ez szakmai kérdés. Ha én sportműsort vagy vetélkedőt vezetek, és közben egy másik fórumon arról beszélek, hogy nekem mi a politikai beállítottságom, akkor a vetélkedőmet is másképp ítélik meg.

Ez neked fájna, vagy annak, aki a műsor elkészítésével megbízott?

Ez a nézőnek fájna, mert elronhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a szórakozását. Sajnos ma Magyarországon az a helyzet, hogy a néző másképp hallja ugyanazt a mondatot csak azért, mert X vagy Y egy másik fórumon ezt vagy azt mondta. Ez nem biztos, hogy jól van, de így van.

Van ennek határa? Mondjuk bizonyos közös ügyeinkről igen, másokról meg nem beszélsz? Csak azért kérdezem, mert például a SZEMlélek blogon te is érintesz ilyen ügyeket.

Ma, ha politikáról beszélünk, mindenki a pártpolitikát érti alatta, miközben a szó eredeti jelentése közügy, ami igenis fontos. Hogy hol élünk, mi lesz velünk, mi lesz a gyerekeinkkel? És ebbe beletartoznak a helyi ügyek is: hogy hetek óta nincs világítás az utcában, hogy épül-e a bölcsőde, az áruház, hogy leaszfaltozzák-e az utakat?

Sose kerestek meg pártok, hogy állj melléjük, legyél az arcuk?

Azt hiszem, eddig szerencsém volt, mert nem. De ennek lehet az oka az is, hogy – ahogy az egyik baráhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg szokta mondani – a tűr-tilt-támogatból én a tűrt kategória vagyok. És jó is ez így. Ne tiltsanak, ne támogassanak, tűrjenek. Presser Pici mondta, hogy ne kérjél soha semmit a politikától, mert akkor ők is kérni fognak tőled valamit.

Itt élsz, de nem itt töltöd a napjaid nagy részét. Mennyire érintenek a város ügyei? Követed a helyi politikát?

Régen az volt a mondás, hogy élj Pesten és lakj Budán! Ma ez úgy módosult, hogy élj Budapesten, de lakj a városon kívül. Én húsz éve élek Érden, de szinte minden nap bejárok Pestre, tekintve, hogy a munkám, a barátaim, a családom egy része is odaköt. De itt szembesülök azzal, hogy van-e bolt, ahova be tudok menni vásárolni, hogy van-e okmányiroda, ahol el tudom intézni az ügyeimet, hogy megáll a víz az utca aljában, hogy sokáig nem volt csatorna, most pedig van. Ráadásul az M7-es túlsó oldalán, Parkvárosban lakom, ami kiesik a fősodorból, és sokáig nem is történt ott semmi. Régen, még Harmath Béla polgármestersége idején úgy gondoltam, hogy talán nekem is tennem kéne valamit, és sokadmagammal alakítottunk egy civil szerveződést. Néhányszor összeültünk, terveket kovácsoltunk, amikből aztán nem nagyon lett semmi. Azt nem állíhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ma ennél aktívabban vennék részt az érdi közéletben, de például, amikor a polgármester úr megkért, hogy néhány újságíró kollégámmal együtt segítsek kiválasztani az érdi média új vezetőjét, örömmel mondtam igent a felkérésre.

Hogyan képzeled el azt a várost, amiben szívesen élnél, és ehhez képest milyen ma Érd?

Érd érdekes képződmény. Szinte semmiben nem hasonlít a többi megyei jogú városhoz. A mi településünk kissé, hogy úgy mondjam, bipoláris. A lakóinak jelentős része csak aludni jár ide, és az életének nagyobb részét egy másik nagyvárosban tölti. Ez viszont azt is jelenti, hogy ezeknek az embereknek Érd a nyugalmat, az otthont jelenti, távol a zajtól, a munkától, egy zugot, ahová visszahúzódhatnak. Én is közéjük tartozom. Szeretem Budapestet, de szeretek onnan eljönni. És szeretek néha nem bemenni. Olyankor itt vannak a barátok, a kert, madárröptét építek, egyszerűen jól érzem magam. Nincs bennem ugyanakkor az a fajta lokálpatriotizmus, mint egy veszprémiben vagy egy „tükében”.

És mi kellene ahhoz, hogy valódi érdi lokálpatrióta legyél?

Az ember különféle csoportokban éli az életét. A család, a munkahely, a volt osztálytársak, a horgászklub, a csapatod. Nyilván jó lenne, ha a település, ahol élsz is, ilyen közösség lehetne. A már előbb említett érdi sajátosságok miatt ez sokkal nehezebben tud kialakulni. És akkor még nem beszéltünk a város földrajzi adottságairól, a hatalmas kiterjedésről, az egymástól távoli és elszeparált városrészekről. Aki mondjuk a Parkvárosban él, azt nagyon ritkán szólítja bármi is a városnak ebbe a részébe, ahol beszélgetünk, mert ma már szinte mindent el lehet intézni ott is. Szóval az érdi identitás kérdése nem egyszerű ügy. De jó közösségi programokkal, eseményekkel vagy éppen egy érdekes, jól működő újsággal, rádióval, tévével közelebb lehet jutni hozzá. Ezért is érdekes kérdés, ami most a kézilabdacsapat körül zajlik. Egyfelől az ember jogosan mondja, hogy persze nem mindegy Érdnek, mire költ el százmillió forintokat, még akkor is, ha a válasz erre az, hogy az csak pár száz méter út. Ugyanakkor ezt a fajta érdi identitást, amiről beszéltünk, erősíti egy olyan csapat, amelyik nemzetközi színtéren szerepel, amely sikerélményt ad a helyieknek. Nyilván jobb volna, ha ezt a pénzt másra költhetné el a város, és a csapat költségvetésének jelentős részét egy szponzor adná, mint Győrben, Veszprémben, Szegeden vagy máshol, de hogy ma már része az érdiségnek, az nem vitás.

További cikkeink

További cikkeink

Erős a balatoni forgalom az M7-es autópályán a fővárosból kifelé. Érd és Kápolnásnyék között telített sávokban lehet autózni, szakaszosan torlódnak a járművek.

Reneszánszukat élik a bolhapiacok, garázsvásárok, és nem kell különösebb tudomány, hogy rájöjjünk, miért: egyrészt a kincskeresés izgalma, másrészt a tárgyak kézzelfoghatósága miatt, a siker

Ritka dolog, hogy a város polgármesterétől veheti át egy édesapa a lánya születési anyakönyvi

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email