22_03_29_erdmost_nincskep

Sárga lapot a fáknak!

22_03_29_erdmost_nincskep

Sárga lapot a fáknak!

Ahogy melegszik az idő, indul a kártevők szezonja. Érdi szakembereket kérdeztünk arról, hogyan védjük meg kiskertünk fáit, és mikor érdemes elkezdenünk a munkát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Burokfúrólégy, zöld vándorpoloska, lepkekabóca, vadgesztenye-aknázómoly, harlekin katica. Kártevők, amelyeket nemhogy nagyanyáink nem ismertek, de pár éve még mi sem hallottuk hírüket.

Persze, a cseresznyében mindig is volt kukac, de pár évtizede a metszőollót gyakrabban vettük elő a kiskertekben, mint a permetezőt. Ez azonban mára megváltozott: ha nem védekezünk a gombás betegségek és a kártevők ellen, arra nemcsak az adott évi termés mehet rá, hanem a gyümölcsfa is.

„Pár éve még nem gondoltuk volna, hogy a diónak akadhat kártevője, most pedig volt olyan gazda, akinek egy fia termése nem volt a burokfúrólégy miatt. Jelentős kárt okoznak a poloskák is, és – talán a klímaváltozás, illetve a csonthéjasok nagy száma miatt – a moníliafertőzés is nagyon gyakori. Ennek a gombafajtának nagyon kedveznek a mostani klimatikus körülmények” – mondta Németh Antal, az Érdi Kertbarát Kör elnöke. „Az elmúlt hetekben, napokban, mikor előfordult 18 fokos hőmérséklet is Érden, az áttelelő poloskák előbújtak. Eleséget, tápanyagot nem találtak ugyan, de a szaporodásuk megkezdődött. A gombás betegségeknek is kedvez a kora tavaszi enyhe, csapadékos időjárás; a monília először a termést támadja meg, de a fát is el tudja pusztítani pár év alatt. Sajnos, a kártevőket megritkító mínusz 15-20 fokos hidegek nem voltak ezen a télen, így a rovarok gyérítése idén tavasszal a gazdák és a madarak feladata lesz” – tette hozzá.

A metszési munkálatoknak már itt az ideje, de aki még nem kezdte el, az sem késett el vele. Németh Antal felhívta a figyelmet arra is, hogy bár ez korábban nem volt szokás, a burokfúrólégy miatt most már a dió koronáját is ritkítani, no meg permetezni kell. Aki szeretne többet megtudni a metszésről, növényvédelemről, annak a kertbarát kör elnöke, Zsigó György okleveles agrármérnök cikkeit, videóit ajánlja, melyek az interneten könnyen elérhetők. Ami a vegyi védekezést illeti, a gazdaboltokban is kérhetünk, kaphatunk tanácsot.

 „Van, aki már úgy érkezik hozzánk, hogy hozza a beteg növény levelét, termését, hogy segítsünk megállapítani, mi támadta meg” – nyilatkozta az egyik érdi gazdabolt vezetője, Pál Ferenc, aki évtizedek óta foglalkozik növényvédelemmel, és rendszeresen jár továbbképzésekre. Megerősítette, hogy most, tavasz elején nagyon fontos a bőséges lemosó permetezés, amit egészen március végéig elvégezhetünk. „Ezt már megkezdték a gazdák, sokan viszik a rezes, kénes lemosókat. A rovarés gombaölőket pár hét múlva, azaz virágzás előtt, alatt és után alkalmazzuk. A gombaölőket érdemes tapadást elősegítő szerrel kiegészítenünk, így sokkal jobb hatást érhetünk el. Ne higgye senki, hogy rá akarom beszélni a gyakori vegyszerezésre, de sajnos az a tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy évi négy-ötszöri permetezés kell ahhoz, hogy a fánk egészséges termést hozzon” – jegyezte meg a szakember. Az olvasók figyelmébe ajánlotta az úgynevezett sárga lapokat (ragadós rovarcsapdákat) is, amelyek segítségével eldönthetjük, mikor és mi ellen permetezzünk. A szakembertől azt is megtudtuk, hogy az internetes híresztelésekkel szemben nemcsak a gombás fertőzések, hanem a diófúrólégy és a poloskák ellen is lehet eredményesen védekezni. Hogy milyen szert és hogyan alkalmazzunk, abban segítenek a gazdaboltok munkatársai, de szívesen adnak tanácsot a kertbarátok is, akik legközelebb március 7-én találkoznak: ekkor rendezik a már hagyományos csillagvirág-túrát a Beliczay-szigeten. Akinek van kedve, csatlakozhat: a találkozó délelőtt tíz órakor lesz a volt Termálhotel parkolójában.

Érdi Újság – Ádám Katalin  

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email