13153-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt öt idős, krónikus beteg.
Author: info@erdmost.hu
Az országos eseménysorozathoz kapcsolódva, a Magyar Kerékpáros Klub Érd és Térsége Területi Szervezete is bringás uzsonnát rendezett a héten.A résztvevők azt tervezik, hogy Érden is beindítják a Budapest Bike Maffia által elindított projektet, azaz, hogy ételt szállítanak ki a rászorulóknak bringán.
A Képzőművészek Érdi Közössége igyekszik kihasználni a lehetőséget, amit azzal kaptak, hogy az új Parkvárosi Közösségi Házban évi négy alkalommal kiállítási lehetőségük van. Idén már a harmadik tárlatukat szervezték meg, ezúttal a mindenkor, minden műfaj alkotóit erősen inspiráló – ahogy erre László Bandy képzőművész is felhívta a figyelmet megnyitójában – ősz jegyében.
Ha vasárnap van, akkor lehet sokáig durmolni. Legalábbis azoknak, akik nem akarnak egy pecabotot a vízbe lógatva, a parton ülni és figyelni, merül-e az úszó, még akkor is, ha az hosszú órákon keresztül meg sem moccan.Vasárnap reggel huszonkét 4-14 év közötti gyermek vetemedett arra, hogy ezt tegye.
A brazil dzsudzsicut alapító, 2006-ban elhunyt Carlson Gracie legendás küzdősportoló nevével fémjelzett csapat a világ legkülönbözőbb pontjain van jelen.Érden két helyszínen is.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vesznek az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által 2020. szeptember 14. és 2020. szeptember 20. közötti időszakra meghirdetett Focus on the road - Figyelem az útra elnevezésű fokozott ellenőrzésben - írja a police.hu.
Október 31. a reformáció napja annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 pontba foglalt tételét. Szerdán reformáció napi istentiszteletet tartottak a Thököly Imre utcai evangélikus templomban, ahol Erdélyi Takács István református lelkész hirdette az igét.
Erről beszélt Orbán Viktor a járványügyi intézkedések kapcsán szombaton este az M1-en. Közölte: nem a fertőzöttek, hanem a koronavírusban elhunytak száma lesz a mérvadó, hogy milyen intézkedéseket vezetnek be. A maszkviselés terén szigorítanak. Be is zárhatnak boltokat, ahol nem hordják a maszkot.
916 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt két idős, krónikus beteg.
Az Érdi Jazz Fesztivál idén fele olyan hosszú, mint szokott lenni, de Irk Réka fesztiválmenedzser ígérete szerint ugyanannyi zenész lép fel rajta, mint szokott. Sőt, nemcsak a zenészek létszámában hozza a korábbi éveket a péntek esti nyitány alapján, de a koncertek színvonalában is.