kulcsember2_220730

A kulcsember

Mindannyian igénybe vesszük a vállalkozók szolgáltatásait, de nem mindegy, hogy milyen minőséget, milyen áron kapunk meg. A tisztességes, szolid árakon dolgozó mesterembereket megbecsüljünk, szeretjük, hűségesen kitartunk mellettük. Főleg akkor, ha már ötven éve áll a városlakók szolgálatában. De vajon ismerjük-e őket, tudjuk, milyen gondokkal küzdöttek, hogyan nyerték el ügyfeleik bizalmát? Ebben a beszélgetésben megpróbálok ezekre a kérdésekre választ kapni. Beszélgetőtársam Simon Miklós, vagy ahogy talán mindenki ismeri városunkban: Miklós bácsi, a kulcsosember.
Bartos Csilla

 

Kisgyerekként a háborút is megtapasztalta. Hogyan éltek édesanyjával az akkori Érden?

A háború alatt apám katona volt, nagyon nehéz időszak volt ez anyámnak. A szomszédasszonyok is egyedül voltak, összefogtak, egymást segítették. A háború előtt apám katonai ruhákat, zubbonyokat, nadrágokat is varrt, bálákban hozták az anyagokat szekérrel, a háború alatt anyám folytatta, ő varrt tovább, ezzel kereste a kenyerünket. 1945-ben apám hazajött, hála istennek egészségesen. Egyszer elmentünk Csepelre a rokonokhoz. Hazafelé, a ligeti állomásról jövet édesapám valakivel beszélgetett, én lemaradtam, a kerítés mellett volt egy nagy gödör, amiben megláttam valami érdekeset. Olyan volt, mint a kalauzok sípja, csak volt rajta egy karika, amit sehogyan sem tudtam kiszedni. Amikor hazaértünk, megmutattam apunak, ő próbálta kihúzni, a síp hirtelen elkezdett sisteregni, apu eldobta, mire fölrobbant. Én könnyebben megúsztam, kaptam néhány kisebb szilánkot, de anyámnak, aki épp abban a pillanatban csatlakozott hozzánk, a lábfeje komolyan megsérült. Akkor a Riminyáki úton volt egy kis orvosi rendelő, oda vittük, hetekig gyógyították. Gonoszság, hogy gyerekjátékba rejtettek robbanóanyagot. Hallottam olyat is, hogy a játék baba robbant fel egy kislány kezében. Ha nekem sikerül ott kihúznom azt a karikát, ki tudja, mi történt volna.

Már gyermekkorában is érdeklődött a különböző szerkezetek iránt, édesapjától kapta az indíttatást?

Nem egészen. Édesapám szabó volt, szerette volna, ha én is az leszek. Abban az időben, a ’70-es években még nagyon jól jövedelmezett ez a szakma, utána jött a kínai piac, ami mindent tönkre tett. Nekem gyerekkorom óta a fúrás-faragás volt a szenvedélyem. Édesapám vállalkozó volt, az Ipartestület tagja, azt tanácsolta, én is próbáljam meg a vállalkozói létet. Az Ipartestület régen nagyon jó volt, összekovácsolta a vállalkozókat. Voltak rendezvények, buszkirándulások, barátságok alakultak, segítettünk egymásnak. Azóta mindez megszűnt, nagyon sajnálom. A székházba a tankerület költözött, azt az épületet még az apámék generációja építette, dobta rá össze a pénzt. Az iparkamarai tagság kötelező, azt fizetni kell, ötezer forint évente, nem nagy összeg, de azért semmit nem kapunk. A ’70-es évek elején én is kiváltottam az iparengedélyt lakatos szakmában. De ez a szakma olyan, hogy télen nem működött, nyáron vannak megrendelések, kerítések, kapuk, rácsok, ősztől viszont már nem rendel[1]nek efféléket, viszont tavaszig is meg kellett élni valamiből. A Topoly utcában nyílt egy központi műhely, ami a megyei politechnikai iskoláknak segédanyagokat gyártott és szállított, pl. léceket, szögeket. Ott dolgoztam ’80-ig, másodállásban megtartottam a vállalkozást is. A polgármesteri hivatallal szemben voltak pavilonok, könyves, virágos, mellettük meg én építettem egyet. Kulcsmásolás, zárjavítás, öngyújtó töltés és szelepelés volt a profilom, én voltam az egyedüli akkor még a városban. Nem volt ám eldobható öngyújtó. Aki külföldről hozott valami szép darabot, megbecsülte, megjavíttatta, újratöltette. A sógorom Baján lakott, ő ott volt kulcsmásoló, biztatott, hogy vágjak bele, mert ott jól megy. Itt is volt rá igény, akkoriban épült a lakótelep. Vállaltam zár-elsősegélynyújtást is, sokan hálásak voltak, elvesztették vagy beletörték a kulcsot a zárba, nem tudtak bemenni az otthonukba, engem hívtak. Történt egyszer, hogy egy házaspár, akik 200 km-re voltak nyaralni, amikor este 10-kor hazaértek, vették észre, hogy a kulcsokat ott felejtették. Beengedtem őket a lakásukba. Sok autósnak is segítettem, akik az autóban hagyták a kulcsot, becsapták az ajtót, az bezáródott, és nem tudták kinyitni. Akkor még Zsigulik, Trabantok voltak, magamnak kellett rájönni, hogy lehet kinyitni őket. A modernebb autókat már nehezebb, de azt is meg lehet oldani. Ha nem létezett szerszám, azt megterveztem, megcsináltam magamnak. Marógépet, kulcsmásoló gépet nem igen lehetett kapni, külföldről hozták be, megengedték, hogy lerajzoljam, a famintákat megcsináltam, és a régi kollégákkal a gyárban megcsináltattam. A régebbi kulcsmásoló gépeket mind én csináltam vagy csináltattam. Ennek az is az előnye, hogy minden csínját-bínját megismertem, például, hogy lehet a kopott kulcsból erősebbet másolni. A városrendezés miatt le kellett bontani a pavilonokat, ami teljesen jogos volt, hiszen rontotta a tér összképét. De engem a jó isten mindig megsegített. A pavilont, ahol 25 évig dolgoztam, el kellett hagyni, a kiadó üzletek bérleti díja olyan magas volt, hogy nem tudtam volna kitermelni. Ez a helyiség a tsz-é volt, akkor szabadult fel, azóta is bérlem.

A Kálvin téri pici műhelyben az egyik fiával dolgozik. A szolgáltatások palettája bővült, és családi vállalkozás lett.

A fiam, akivel együtt vagyunk a műhelyben, a nagypapa unszolására szabó lett, de az már nagyon nem ment, így magam mellé vettem, tetszett is neki, így vagyunk most együtt. A szolgáltatásainkat bővítettük a zárakkal, klincsekkel, barkácsárukkal is, mert a kulcsosok megszaporodtak Érden. Régen vagyok a szakmában, tudom, mit keresnek az emberek, alkalmazkodunk az igényekhez, a kereslethez. Sokoldalúak vagyunk, úgy érzem, hogy az ügyfeleink szeretnek is, tisztelnek is bennünket. Sokan jönnek úgy, hogy valamit akarnak, de nem igazán tudják, hogy mit. Igyekszünk kitalálni, és mindenkinek segíteni. Az árakat is igyekszünk kedvezően alakítani, mindenkinek fontos a pénz. Édesapámmal is együtt építettünk családi házat Érdligeten, most a nagyobbik fiammal lakunk együtt. A családi vállalkozásba mindkét fiam és a menyeim is besegítenek, ők gravíroznak sportrendezvényre érmeket, serlegeket, kutyabilétákat, névtáblákat, tollakat vagy amire szükség van, a másik fiam késeket élez. A bonyolultabb páncélajtók, autók záraihoz is tudunk kulcsot készíteni, pihenésképpen este ezeket bütykölöm, nagyon pepecs munka, de van hozzá türelmem. Vannak zsiványok, akik egy csavarhúzóval próbálják feltörni az autót, nem sikerül, de a zárat tönkretették, azt én megjavítom. Sokan szeretnék, ha egy kulccsal működne az ajtózár és az indító, vagy ha nagy a ház, sok kulcs kell, igény van rá, hogy egy kulcs nyisson minden ajtót, azt is megoldom.

Huszonhárom éve nyugdíjas, 83 éves, mégis itt van egész nap a boltban, autót vezet, kiszolgálja az ügyfeleket. Nem akar pihenni?

A nyugdíj kevés, de meglennénk. A pénz is jól jön, de nem azért csinálom. Szeretek dolgozni, amíg bírom, nem akarom abbahagyni. A munkám a hobbim is, szeretettel csinálom, mindig érdekelt, mi hogy működik, miért úgy. Ha nem értem, szétszedem, majd összerakom. A munka az, ami megőrzött ilyen kondícióban.

Névjegy Nem ismer lehetetlent, mindenkinek segít, mindent megold. Születésétől, 1939 óta él Érden, szülei a Tárnoki úton laktak, iskolába az első két évet Érdligeten járta, majd a zárdá[1]ban folytatta, aztán bekerült Budapestre, a Magyar Optikai Művekhez mint ipari tanuló, 1952-ben végzett. 1959-ben besorozták katonának. Később a mellette lévő ipari iskolában volt oktató, műszerészeket és lakatosokat tanított. Egyedüli gyermek volt, ma már két fiától négy kislányunokája van és egyéves kislány a dédunoka is. Felesége körzeti nővér volt a ligeti rendelőben, 60 éve házasok.

Fotó: Kling József

További cikkeink

További cikkeink

Erős a balatoni forgalom az M7-es autópályán a fővárosból kifelé. Érd és Kápolnásnyék között telített sávokban lehet autózni, szakaszosan torlódnak a járművek.

Reneszánszukat élik a bolhapiacok, garázsvásárok, és nem kell különösebb tudomány, hogy rájöjjünk, miért: egyrészt a kincskeresés izgalma, másrészt a tárgyak kézzelfoghatósága miatt, a siker

Ritka dolog, hogy a város polgármesterétől veheti át egy édesapa a lánya születési anyakönyvi

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email